16 C
Pécs
kedd, május 7, 2024
KezdőlapAbszolút NőPszichéPécs "más" szemmel

Pécs „más” szemmel

1990. május 17-én mondta ki az Egészségügyi Világszervezet, hogy a homoszexualitás nem betegség, azóta minden évben ezen a napon tartják a homofóbia elleni világnapot. Ennek apropóján három pécsi fiatalembert kérdeztünk arról, szerintük mennyire elfogadóak a pécsiek, meg merik-e fogni partnerük kezét az utcán, és mit gondolnak a világnapról, valamint az ehhez hasonló figyelemfelhívó kezdeményezésekről.

 

Steiner Norbert (27)

[quote]Pécsett van pár olyan dolog, amiben lehetne erősödni, nincsen például szórakozóhely, ahol a melegek nyugodtan bulizhatnak, megvető pillantások nélkül. Viszont alapvetően pozitívak a tapasztalataim és úgy látom, egyre elfogadóbbak az emberek a városban.

Van már bejegyzett élettársi kapcsolat – jómagam is abban élek párommal -, ami azt jelenti, hogy intézményi szinten is egyre több támogatást kapunk ahhoz, hogy ugyanolyan jogaink legyenek, mint másoknak.

Úgy látom, az emberek próbálnak nyitni a másság felé, ugyanakkor az olyan szélsőséges figurák, mint például az Eurovíziót megnyert Conchita Wurst hátráltatják ezt a folyamatot. Ez a polgárpukkasztó vonal biztosan nem segít abban, hogy elfogadtassuk magunkat

A diszkriminációellenes mozgalom, amit tavaly kezdtem el szervezni, most pihenőpályán van, ugyanis az egyesület, ahol korábban dolgoztam, kicsit más irányba vitte el az ötletet, nem értettünk egyet az akkori főnökömmel. Jelenleg a KÉK Egyesületnél dolgozom, itt is elindítottunk egy hasonló kezdeményezést, ez még kidolgozás alatt áll. [/quote]

A mozgalomról itt és itt írtunk korábban (a szerk.).

steiner norbert

Péter (32)

[quote]Bár sosem ért atrocitás Pécsett, nyilvános helyen mégsem merem felvállalni a másságomat. Úgy érzem, ferde szemmel bámulnának, esetleg be is szólnának. Persze megesett, hogy bulikban elcsattant egy-egy csók, ezért sem bántott senki, de azért kaptam pár furcsa pillantást.

Valószínűleg egyfajta szégyenérzet és félelem miatt kényelmetlennek is érzem, hogy nyilvános helyen megfogjam a partnerem kezét, esetleg egy randi végén megcsókoljam, mondjuk egy étteremben. Az alapján, hogy a városban szinte egyáltalán nem lehet nyíltan meleg párokat látni, azt gondolom, a többiek is hasonlóan vélekedhetnek. Nem a pécsiek, hanem alapvetően a magyar társadalom nem nyitott eléggé a másságot illetően, nekik lenne szükségük szemléletváltásra.

Szerintem kicsiben érdemes elkezdeni a változást, nem biztos, hogy a feltűnő felvonulás a megoldás az elfogadás érdekében. Személyes ismerőseim közül szinte mindenki tudja, hogy meleg vagyok, ők teljes mértékben el is fogadnak. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de mostanra azt mondhatom, több mint 500 ember változtatta meg miattam a melegekről alkotott képét és én ezt látom a legjobb útnak a pozitív változás irányába. Ha valakinek a környezetében van egy szimpatikus meleg figura, akkor sokkal könnyebben viszonyul a többiekhez is, nem lesz számára a homoszexualitás valamiféle távoli, ismeretlen jelenség.[/quote]

meleg pár

Zoda (24)

[quote]Sosem rejtettem véka alá, ki is vagyok. Nem „reklámozom magam”, de a környezetem tudja, hogy meleg vagyok. Az igazi barátok és az igazán fontos emberek így is, úgy is elfogadják a másikat, nem az számít, hogy meleg vagy sem, hanem hogy milyen ember.

Pécs szerintem nagyon elfogadó hely. Ha kaptam is rossz véleményeket, azok elenyészőek a város méreteihez képest, szerintem ennek legfőbb oka, hogy Pécs fiatalos, ezért az emberek is nyitottabbak. Elfogadni azt, hogy ha egy hetero pár megfoghatja egymás kezét, akkor két lány vagy két fiú is megteheti ezt, már egy magasabb szint, amit idővel el kell fogadnia az embereknek. Én ilyet ritkán csinálok, nem is igazán hiányzik a mindennapjaimból, nem tartom annyira fontosnak.

A világnapok és demonstrációk bármennyire is tűnnek feltűnési viszketegségnek kívülről, valójában arról szólnak, hogy mindenki szeretné olyan közegben élni az életét, ahogy azt mások megtehetik. A kérdés, hogy megfelelő eszközöket használnak-e ehhez. Például a melegfelvonulás végre konszolidálódott, régen még az én szememben is inkább polgárpukkasztásnak tűnt.

A mi generációnk egyre inkább a „nem átlagos” elfogadása felé halad, egyre nyitottabbak vagyunk. Persze biztosan mindig lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni, de ez nem baj.[/quote]

Budapest Pride - Felvonulás

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő