Jó játékkal, de vereséggel kezdte a szezont a pécsi vízilabdacsapat

Hazai medencében vereséggel kezdte a bajnoki szezont a PVSK-Mecsek Füszért OB I.-es férfivízilabda-csapata. Török Olivér együttese jól tartotta magát a Vasas ellen, de a pontszerzésre nem volt esélye

A PVSK vízilabdázóinál jelentős változások voltak a nyáron a keretben, de bizakodva várták a bajnoki rajtot. A Vasast fogadták ma este az OB I. első fordulójában, papíron tehát nem sok esély volt az eredményes kezdésre.

Ehhez képest az első negyed után még vezetett is a Pécs, ami annak fényében még nagyobb szó volt, hogy a PVSK kezdőjében a fiatal pécsi nevelés, Reisz Patrik is helyet kapott. Persze azért a második negyedben gyorsan megrázta magát a fővárosi gárda, így a félidőben már kétgólos előnye volt a Vasasnak.

A második félidő összességében kiegyenlített játékot hozott, de arra nem nagyon volt esélye a Pécsnek, hogy végül legalább az egyik pontot otthon tudja tartani. A Vasas 9-6-ra nyert, de ilyen kezdés után egy rossz szót sem lehet szólni a PVSK-ra. Ha így folytatják a bajnokságban, akkor sok szép pillanattal fogják megörvendeztetni szurkolóikat a szezon során.

PVSK-Mecsek Füszért–Vasas 6-9 (2-1, 0-3, 2-3, 2-2)

Vízilabda OB I., férfiak.

PVSK-Mecsek Füszért: Józsa – KOLOZSI 2, KERESZTÚRI 2, Csorba 1, Csacsovszky A., Gál 1, Reisz. Cs.: Almási, Kókai, Némethy, Lihitzky, Kőszegi. Vezetőedző: Török Oivér.
Vasas: MITROVICS – Brguljan, RANDELOVICS 3, Szatmári, BÁTORI 1, Bedő 1, Sedlmayer 1. Cs.: ZERINVÁRY 1, MEZEI 2, Erdélyi, Simon.

Hirdetés