14 C
Pécs
szombat, május 11, 2024
KezdőlapCsemegeTelekocsival mindenhova

Telekocsival mindenhova

Egy út holnapután Münchenbe 12 200 forintért jó ajánlat? És ha háztól házig szól? Vagy Londonba, ugyanígy, 25 ezerért? És mindezt kocsival, előre lecsekkolható sofőrrel és utastársakkal, de nem a haszonért, hanem csak mert van, aki mivel így is, úgy is megy, némi spórolás mellett kellemes útitársakat is keres? Na, ez a telekocsizás, autóhopolás, hoperkedés lényege, amit havonta már több tízezren tudatosan használnak, írja a Hvg.hu.

A Facebook-generáció által optimalizált stoppolásának is tekinthető utazási forma legfontosabb eleme a potenciális utast és az autóst összekötni képes internetes felület. Magyarországon csak néhány olyan honlap üzemel, ahol a telekocsizáshoz szükséges operátori feladatok intézményes formát öltve, vállalkozásként működnek.

Az AutoHop és az Oszkár a két legismertebb ilyen portál. Előbbi két huszonéves még nagy dobbantásra és reflektorfényre váró alkalmazása, a maga majd’ százezer regisztrálójával, utóbbi pedig a már 2007-ben elindított, rég kiérlelt koncepcióval tavaly őszre a havi 15 ezer útfoglalásig és százezer felhasználóig eljutó rendszer. Ők lehetnek annak a helyzetnek a legfőbb haszonélvezői, amely a kényelmi szempontokra idő-, és költségtakarékos megoldásként, illetve busz és vonat alternatívájaként is rezonáló utazási forma robbanásszerű elterjedésével együtt járhat, olvasható a cikkben.

A legutóbbi felmérések szerint 600 ezer magyar dolgozik (legálisan) külföldön. Csak ebből is levonható az a következtetés, hogy a telekocsizásnak piaci értelemben bőven van még tere a hízásra. Ez a közlekedési forma egyébként is gyerekcipőben jár még Magyarországon. Csak viszonyításképpen: Németországban több mint ötmillióan, Franciaországban pedig négymillióan telekocsiznak rendszeresen. Magyarországon talán, ha 150 ezren. Közülük egyre többen kerülnek ismeretlenül is kapcsolatba a Haidekker fivérekkel, az AutoHop tulajdonosaival.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő