Hirdetés

A tavaly indult munka ütemterv szerint halad és közelít a végéhez, a május 31-ei határidőt a kivitelezők tartani tudják.

Tavaly szeptember közepén kezdődött az úgynevezett „települési mélyvonal” fejlesztése, a bruttó 754 millió forintból megvalósuló projekt keretén belül a város alatt – azaz a város mélyvonalán – húzódó csapadékvízelvezető-rendszert korszerűsítik és bővítik az Ipar utcától a Veress Endre utcáig tartó mintegy 2950 méter hosszúságú szakaszon. A munka során új víz- és csapadékcsatornákat is kiépítenek azokon a helyeken, ahol a vízelvezetés nem volt megoldott. A mélyvonal fejlesztésének legújabb fejleményeiről és állapotáról tartott helyszíni sajtótájékoztatót április 26-án Nyőgéri Lajos alpolgármester és Csúcs Zoltán, a munkát koordináló Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Csúcs Zoltán felidézte, hogy a projektet 2016-ban indították el, ekkor nyújtották be a pályázatot, és még ebben az évben meg is kötötték a támogatási szerződést. Mint mondta, több eredménytelen nyílt közbeszerzési eljárás után tavaly sikerült eredményesen zárni a folyamatot, ekkor választották ki a Wolfbau Team Építőipari Kft. és a Platina Bau Zrt. konzorciumát a munka kivitelezésére. A vezérigazgató kiemelte, hogy a tavaly ősszel indult kivitelezés során felújított csapadékvíz főgyűjtőhálózat az új, Füzes-dűlőnél kialakított több mint kétezer köbméteres csapadékvíztározóba köt bele, az itt összegyűjtött csapadékvizet a Biokom többek között öntözésre tudja felhasználni.

Megjegyezte, hogy több tervmódosítás is történt, ennek eredményeképp – a költségkeret túllépése nélkül – például a Veress Endre utcai szakaszt sikerül teljes terjedelmében újra leaszfaltozni.

– Jelenleg 75 százalékos készültségnél tart a projekt, amelynek tervezett befejezési határideje május 31-e. Ezt jelen állás szerint a kivitelező konzorcium tartani tudja – emelte ki a vezérigazgató. Katits József, a Platina Bau Zrt. vezérigazgatója mindezt megerősítette.

Katits József, Csúcs Zoltán és Nyőgéri Lajos

– Szeretném megköszönni a környéken élők türelmét és megértését. Uránvárosi képviselőként rengeteg panasz érkezett hozzám azzal kapcsolatban, hogy a kivitelezés megnehezíti a mindennapi közlekedést a területen. Ezen a szakaszon napi szinten járok, és azt kell mondanom, hogy a körülmények ellenére a legjobb megoldást választotta a konzorcium, akik egyébként folyamatosan arra törekednek, hogy a munka minél gyorsabban elkészüljön. A munka szakszerűsége pedig nem kérdéses, ezzel kapcsolatban nem is kaptunk panaszt. A kivitelezők tartják az ütemtervet, amelynek köszönhetően az itt élők és az erre közlekedők nemsokára egy teljesen megújult útszakaszt használhatnak majd. Ennél pedig fontosabb, hogy megszűnnek azok az itt lakók életét megnehezítő problémák, amelyeket a csapadékvíz-elvezetés hiányossága és több évtizedes, elavult szennyvíz-hálózat okozott – mondta a Nyőgéri Lajos alpolgármester.

Hirdetés