21 C
Pécs
szerda, május 29, 2024
KezdőlapHírzónaTeltház P. László tárgyalásán

Teltház P. László tárgyalásán

Több mint félszáz tanút, több szakértőt is beidéztek a maratoni tárgyalásra. P. Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolják.

Hétfőn, az első tárgyalási napon telt házzal kezdik meg P. László ügyét a Pécsi Törvényszéken. Becslések szerint nemcsak a sajtó, hanem a tanúk is megtölthetik a nagytermet. Meg nem erősített információk szerint ezen kívül több érdeklődő, egy kisebb csoport is jelezte részvételi szándékát.

A megszokottól eltérően, már egy hónapja regisztrálni kellett azok nevét, akik meg akarják hallgatni a 14 oldalas vádiratot. Az első tárgyalási napon ugyanis erre lehet számítani.

A maratoni ülést első körben három napra írták ki, napi hét órában.

A vádirat szerint P.László 2012. július 8-án hajnali 02.00 órakor Pécsett, a Dugonics utcai lakása előtt megszólította B. Katát és közeledni próbált felé. A sértett visszautasította a vádlott szexuális indíttatású közeledését, aki elhatározta, hogy mindenképpen közösülni fog a sértettel. Ezt követően a vádlott a sértettet egy közvilágítás nélküli játszótérre kényszerítette, majd vele erőszakoskodni kezdett, a sértett védekezett, ezért az ellenállás megtörése céljából fojtogatni kezdte. A sértett az elszenvedett bántalmazások  következtében elhunyt.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Peugeot_3008_html_300x250

Hírzóna

Abszolút Nő