Hirdetés

Befejezték a Régészeti Múzeum fejlesztését. A kívül-belül felújított épület a jövőben már nemcsak kiállítótérként, hanem látogatóközpontként is funkcionál.

A Régészeti Múzeum szebb napokat látott épülete sok éven keresztül a Széchenyi tér egyik szégyenfoltja volt. Egy európai uniós pályázatnak köszönhetően az önkormányzat lehetőséget kapott, hogy a helynek visszaadja régi fényét. A mintegy másfél évig tartó felújítási munkák lezárultával kijelenthető, hogy ezt sikerült elérni. A múzeumi épületet csütörtök este ünnepélyes keretek között adták át, a látogatókat december elsejétől fogadják.

– Hiánypótló tartalommal felruházott épület készült el – hangsúlyozta Péterffy Attila polgármester az eseményen. – Hiába van Pécsnek az egyik legnagyobb és leggazdagabb múzeumi rendszere az országban, ha ezt nem tudjuk 21. századi színvonalon megmutatni. Szükség volt egy látogatóközpontra, ahol az érdeklődők hozzájutnak minden információhoz, és ahol a mai kor igényeit kielégítő szolgáltatásban részesülhetnek. Ugyanakkor, mindjárt ízelítőt is kapnak a város páratlanul gazdag gyűjteményéből.

Péterffy Attila polgármester a Régészeti Múzeum megnyitóján

A beruházásnak köszönhetően tehát az épület immár kettős funkciót lát el: látogatóközpont és kiállítótér is egyben. Ahogy Bertók Gábor, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója elmondta, a múzeum kiállítótere még bővülni is tudott. Az emeleti helyiségek továbbra is a régészeti kiállításnak adnak majd helyet, a felújított földszinti szobák viszont immár időszaki kiállítótérként funkcionálnak. Az első tárlatot már berendezték, a „Ködképek a kedély láthatárán” – a 19. század képzőművészete Pécsett című kiállítást Zag Gábor alpolgármester nyitotta meg.

– A Janus Pannonius Múzeum a 19. századból ránk maradt képzőművészeti alkotásokból és tárgyakból is jelentős gyűjteménnyel rendelkezik – emelte ki az alpolgármester. – Ez a kiállítás is ezekből a művekből épül fel.

Az izgalmas tárlat az egykor itt alkotó korabeli művészek alkotásait, a városképeket, valamint a korszak helyi polgárainak portréit mutatja be.

Az első időszaki kiállítás már megnyílt az épületben

A beruházás során az épületet kívül-belül rekonstruálták, új nyílászárókat kapott, felújították a tetőszerkezetet, akadálymentesítették, megújult a kert és az ott található kőtár. Minderre 1,3 milliárd forintos forrás állt rendelkezésre. Ódor János, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnöke felidézte, hogy a Janus Pannonius Múzeum fejlesztéséhez a vidéki múzeumok felújítását célzó, állami program 100 millió forinttal járult hozzá.

A Régészeti Múzeum épülete a munkálatok végeztével újra megtelik élettel. Már a pécsi adventi programok közül is helyet ad néhánynak, de rendszeres múzeumpedagógia foglalkozásokat is tartanak majd itt. Várhatóan májusban pedig egy új állandó kiállítás is nyílik „A hely szelleme” címmel. A tárlat tematikus egységeit olyan pécsi, baranyai helyszínek adják, amelyek jelentősége túlnőtt rajtunk, és országos horderejű események kötődnek hozzájuk.

Az eseményről videós összefoglalót is készítettünk:

Hirdetés