21 C
Pécs
vasárnap, május 12, 2024
Kezdőlapne pipáld kiÜgyfélszolgálat létesül a pécsi autóbusz-állomáson

Ügyfélszolgálat létesül a pécsi autóbusz-állomáson

Az utazóközönség színvonalasabb kiszolgálása érdekében ügyfélszolgálat kialakítása mellett döntött a Pannon Volán ZRt. menedzsmentje. A pécsi autóbusz-állomás várótermén belül létesülő ügyfélszolgálat kivitelezési munkálatai szeptember 10-e után kezdődnek.
Az időpont kiválasztását az utasokhoz igazították, ugyanis az autóbusz-állomás bérlet- és jegypénztáraiban augusztus vége, szeptember eleje, a tanévkezdésnek köszönhetően, a leginkább forgalmas időszak, ezekben a napokban sok ezren vásárolják meg a havi, illetve a negyedéves távolsági buszbérleteiket.

Miután a bérletvásárlási hullám befejeződik, a váróteremben a korábbi elővételi pénztár és az információs pult megszűnik – itt kerül kialakításra az új ügyfélszolgálat –, ezt a területet a kivitelezők veszik birtokukba. (A váróterem többi része természetesen a munkálatok ideje alatt is az utasok rendelkezésére áll.) Az állomás épületéhez, az utas peronhoz közel, lehetőség szerint részben fedett helyen ideiglenesen konténert helyeznek el, ebben kapnak helyet az elkövetkezendő hónapokban a jegypénztárak.

Az információ az átalakítás ideje alatt az épületen belül, a forgalmi szolgálatnál működik. A zavar elkerülése érdekében a változásokra információs táblákkal hívják fel a figyelmet, de a szolgálattevők, különösen az első napokban szóbeli tájékoztatással is szolgálnak.

A Pannon Volán ZRt. új ügyfélszolgálatát a tervek szerint december végéig átadják az utazóknak.

Forrás: Pannon Volán

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő