Hirdetés

Bő három évtizeddel ezelőtt, a Vincze János által rendezett mű, a Csirkefej színrevitelével alapozta meg máig ható országos hírnevét és elismertségét a Pécsi Harmadik Színház, ettől a bemutatótól számítják a teátrum megszületését. És most ismét műsorra kerül.

Spiró György és a Pécsi Harmadik Színház kapcsolata még 1988-ban, a Csirkefej című dráma bemutatásával kezdődött, és az elmúlt évtizedekben Vincze János és teátruma számára az egyik legfontosabb szakmai kötelékké vált. A Kossuth-díjas író két művének ősbemutatóját bízta a Jászai-díjas rendezőre: a Kvartettét 1997-ben, a Szappanoperáét 1999-ben, melyekkel számos elismerést elnyertek. Ezeket követte két, ugyancsak sikeres bemutató a Prah című drámát 2007-ben, a Príma környéket 2013-ban állította színpadra Vincze János – eleveníti fel az előzményeket a színház lapunkhoz eljuttatott közleményében.

[su_quote]Spirót mint a közérzetek és közállapotok krónikását, a tönkrement és tönkrevert társadalom, a morális válság, a brutalizált kultúra, a romlási folyamat rögzítőjét emlegetik gyakorta. A Csirkefej megdöbbentő erővel mutatja föl azt, ami társadalmunkban az eldurvult érintkezési viszonyok mögött van: a lélektelenséget, a magányt, az öntudathiányt, a szeretetéhséget; az emberi lét hiánybetegségeit.[/su_quote]

34 év elteltével ezért ismét műsorra tűzik a darabot a Pécsi Harmadik Színházban, ezúttal is Vincze János rendezésében. A főbb szerepeket játszó Bacskó Tünde, Tatai Gergő és László Csaba, továbbá Tamás Éva, a Jászai-díjas Bánky Gábor, Frank Ildikó, Fischer Norbert, Götz Attila, Bera Márk, Hollósi Orsolya, Somogyi Bianka és Zengő Ágnes látható az előadásban.

A plakátot Pinczehelyi Sándor grafikusművész tervezte és ajándékozta a teátrumnak.

A bemutatót december 13-án tartják, a további időpontokról a színház honlapján tájékozódhatunk.

Hirdetés