Harminc ház falát firkálták össze egy csongrádi településen

Mintegy harminc épület falát firkálták össze ismeretlenek szerdára virradó éjszaka a Csongrád megyei Földeákon.

hirdetés

A befirkált falak mintegy felére horogkeresztet fújtak fekete festékszóró sprayvel az ismeretlenek, több helyütt pedig trágár feliratok olvashatók. Megrongáltak több lakóházat, kocsmát, összefirkálták az orvosi rendelő, az egészségház, a plébánia, a könyvtár és a temető falát is – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a rendőrség ügyeletére szerda reggel több bejelentés is érkezett a falfirkákról. Mintegy harminc épületet rongáltak meg, sok falra tiltott önkényuralmi jelképet festettek. A faluban két szemlebizottság helyszínel, és folyik az adatgyűjtés is – tette hozzá.

A rendőrség ismeretlen tettesek ellen indított büntetőeljárást, a pontos jogi minősítésről a helyszíni szemlék befejezte után döntenek – tudatta a szóvivő.