Réthelyi: a GDP több mint egy százalékát kell a tudományra költeni

A bruttó hazai termék, a GDP több mint egy százalékát kell a tudományra költeni a jövőben, a gazdaságot pedig minél jobban képzett emberekre kell építeni – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrásokért felelős miniszter egy konferencián Budapesten.

hirdetés

A kutató- és kiváló egyetemek Magyarországon című konferencián a tárca vezetője rámutatott: a mostani kormány nehéz helyzetet örökölt, első akciótervének 29 pontja viszont garancia arra, hogy “a válsággal küszködő országok között összeszorított fogakkal ugyan, de előre nézhetünk” az oktatás, a kutatás és az innováció területén is.