Shakespeare darabjai több tejet hoznak

Több tejet adnak a tehenek, ha Shakespeare műveit adják elő nekik – állítják brit farmerek. A 16. századi költő és színműíró művei “relaxálják” a csorda tagjait, az állatok így négy százalékkal több tejet adnak – számolt be internetes kiadásában a The Daily Telegraph című brit napilap.

hirdetés

Kutatók korábban állították, a tehenek jobban tejelnek, ha lassú zenét játszanak nekik, a melódiák ugyanis csökkentik a bennük lévő feszültséget. Egy színházi csoport – bevallottan bizarr – kísérlet során akart tapasztalatokat szerezni arról, hogy vajon Shakespeare mester művei is hasonló hatást érnek-e el.

A színészek A windsori víg nők című darabból adtak elő elsősorban lírai és megnyugtató jeleneteket, úgy tűnik sikerrel. A tehenek ráharaptak a komédiára, a szórakoztatást több tejjel hálálták meg.

A színészek elmondták: nem akarták bosszantani az állatokat, így a Macbeth és a Hamlet jelenetei nem kerültek a repertoárba.