Hirdetés

A január 28-i városinfó első része után pár nappal Péterffy Attila polgármester újra válaszolt a pécsiek kérdéseire egy Facebook-oldalára feltöltött videóban. Az alábbiakban a február 3-ai online városinfón elhangzottakat a megszokottak szerint témákra bontva, a lényeget pontokba szedve összegezzük.

Bevezető

Bevezetőjében a polgármester felidézte, hogy azért bontották két részre a városinfót, mert arra összesen több mint 50 kérdés érkezett. Mint mondta, örömmel látja, hogy a pécsieket érdeklik a város ügyei és közvetlen lakókörnyezetük helyzete, állapota. Ez bebizonyosodott – folytatta – a február elsejei polgármesteri fogadónapon is, amelyen több mint 120-an vettek részt és tették fel kérdéseiket neki, valamint Szakács László és Mellár Tamás országgyűlési képviselőknek.

Míg Szakács László a városinfó első részében „vendégszerepelt”, addig a második részben Mellár Tamást kérte fel a polgármester, hogy válaszoljon pár kérdésre.

Kérdések és válaszok – Mellár Tamás

„Az infláció az egekben van, már a krumpli is luxus nekem, kisnyugdíjasnak. Hogy lehet ez, és mit fognak tenni ez ellen a kormányváltás után?”

  • Igaza van a kisnyugdíjasnak, az elmúlt időszakban valóban borzasztó mértékben megemelkedtek az élelmiszerárak, decemberben 7 százalék fölött volt az infláció és ez várható a jövőben is. Ehhez képest a kormány 7 terméknek fixálta az árát, ami látszatintézkedés, reklámfogás, nem oldja meg a problémát.
  • Az igazi megoldás az lenne, ha két elemből álló, antiinflációs politikát hirdetnének: ez a költségvetési és a monetáris politikát érintené. Előbbit szigorítani kellene, leállítani az anyagárak miatt az építőipari nagyberuházásokat. Utóbbi tekintetében pedig le kellene állni azokkal a hitelezésekkel, amelyeket baráti cégeknek adnak.
  • Emellett az alapvető élelmiszerek, illetve a zöldségek és gyümölcsök rekordmagasságú, 27 százalékos áfáját természetesen le kellene csökkenteni 5 százalékra.

„Mit gondol közgazdászként, mit kellene tenni, hogy Pécs gazdasága növekedési pályára álljon?”

Mellár Tamás arra emlékeztetett, hogy ez egy nehéz, régóta napirenden lévő kérdés. Mikor a rendszerváltás után a bányákat bezárták, világossá vált, hogy Pécsnek nincs erőteljes feldolgozóipara, nincs mire támaszkodni iparűzési adóbevétel és foglalkoztatás terén. Emiatt az elmúlt évtizedekben jelentősen, több mint 10 ezer fővel csökkent a város lakossága is. Sokan viszont vártak egy olyan nagyvállalatra, ami majd elég munkahelyet teremt, de ez az álom nem vált valóra – mondta.

  • „Örömmel látom, hogy a jelenlegi városvezetés a helyes irányba halad, a piacorientált kis- és középvállalkozásokat próbálják meg helyzetbe hozni, melyek képesek bekapcsolódni az export és a high-tech iparágakba.”
  • A Déli Ipari Park benépesítésére van szükség, helyes a Városi Tőkealap létrehozása, mely hozzájárul, hogy Pécs ki tudja termelni azokat a vállalkozókat, melyek versenyképesek, függetlenek a központi pénzelosztásról, munkahelyeket teremtenek, így a város számára is stabil bázist adnak.
  • Emellett nagyon fontos lenne a turizmus és a vendéglátás fejlesztése, hiszen Pécsnek remek adottságai vannak. A konferenciaturizmus és a fesztiválok tekintetében még sok kihasználatlan lehetőség van ebben a kulturális és tudományos szempontból is nagyhatalmú városban. Sőt, a borturizmusba is érdemes lehet jobban bekapcsolódni.
  • Most a járvány miatt nehéz ezeket a célokat elérni, de a tervezésnek most van az ideje.

„Mit vár a vizsgálattól, amit PTE-n indítottak a Völner-ügyben?

  • „Ez a számomra különösen szomorú ügy, hiszen 42 évig voltam egyetemi tanár, sőt még most is tanítok a PTE doktori iskolájában. Mi a diákok felé mindig azt kommunikáltuk, hogy legyenek szorgalmasak, kitartók, készüljenek sokat, hogy meg tudják szerezni a diplomát és az valóban érjen valamit, legyen mögötte valóságos tudás. Most pedig kiderült, hogy ebben az intézményben lehet úgy vizsgákat letenni, hogy az ember nem csak nem tanul, de meg sem jelenik? Ez nagyon rossz jelzés a fiatalok felé és rossz megítélést is ad a PTE-nek.”
  • Ha már megtörtént, hogy többen a tudásuk bizonyítása nélkül kaptak érdemjegyet, egyetlen módja lenne annak, hogy a jogi kar kimásszon a gödörből: szigorú és alapos vizsgálatot kellene végigvinni, amiből kiderül, kik a bűnösök és mi a hiba a rendszerben. Ehhez képest gyors folyamatban felfüggesztettek egy tanársegédet, holott lehetetlen, hogy ő  egyedül vett volna részt.
  • Jöjjön létre minden érintett egyetemen olyan független vizsgálószerv, melybe az akkreditációs bizottság tagjain kívül külső szakértőket is bevonnak, akár országgyűlési képviselőket.

Ezt követően Péterffy Attila rátért a kérdésekre. Míg az első részben a városfejlesztésre és az útfelújításokra vonatkozó kérdéseket válaszolta meg, addig az alábbiakban is olvasható második részben a városüzemeltetéssel, a közösségi közlekedéssel és politikai kérdésekkel foglalkozott.

Városüzemeltetés  

„A Melinda utcai szabadidőparkot mikor fogják végre rendbe tenni? A járdák, illetve a növényzetek állapota is igen lepusztult. Sokan szívesen sétálgatnának itt, de így kinek van hozzá kedve? Pedig népszerű hely lehetne.”

  • A Biokom Nkft. 2021-ben indította el a Pintér János Parkmegújítási programját, amelynek keretében tavaly több park, zöldterület is megújult városszerte.
  • A Melinda-parkot a Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért Egyesülettől vették vissza elhanyagolt állapotban, és nemrég adták a Biokom kezelésébe.
  • A társaság idén megújítja a parkot, hiszen a Melinda-park rendezése szerepel a Pintér János Parkmegújítási program idei helyszínei között.
  • A munkálatok részeként a tervek szerint a régi, tönkrement aszfalt és betonfelületek helyén virágágyásokat és szegélyköves, döngölt kavicsos sétautakat alakítanak ki. Emellett tűzrakóhelyeket és asztal-pad garnitúrákat helyeznek ki, a meglévő padokat és asztalokat felújítják, rendbe teszik a sportpályákat és fejlesztik a játszóteret.

„Terveznek-e még Kiss&Go parkolókat kialakítani más iskolákhoz? A Pázmány Péter utcai és a Fábián Béla utcai iskola reggelente elbírna pár ilyen parkolót, ezzel segítve az ott lakók és mások zavartalan haladását.”

  • Felidézte: két ütemben 11 pécsi iskolánál alakítottak ki eddig összesen csaknem félszáz Kiss&Go parkolót. Ezek lényege, hogy az intézmények közvetlen közelében biztosítanak lehetőséget a rövid, néhány perces parkolásra, amíg a szülők elbúcsúznak a gyerekektől, akik biztonságosan tudnak bejutni így az iskolába. A megoldás méltán népszerű a pécsiek között, hiszen csökkenti az iskolák környékén a forgalmat, mind a reggeli, mind a délutáni csúcsforgalomban.
  • Felmérték, és a két kérdésben említett utca túl szűk ahhoz, hogy ott felfestett Kiss&Go parkolóhelyeket létesítsenek, ezeket ugyanis a közlekedés irányával párhuzamosan alakítják ki, hogy a rövid ideig tartó megállás és az elindulás a legkisebb fennakadással járjon. Erre alkalmas terület egyik iskola közelében sincs, ezért itt nem várható ilyen parkolók kialakítása.
  • Ugyanakkor a város más iskoláinál folyamatosan vizsgálják az új Kiss&Go parkolóhelyek létesítésének lehetőségét.

„A pécsi Református Iskolával szembeni oldalra, nem lehetne-e egy fedett buszmegállót kialakítani? Van, hogy a gyerekeknek nagyon sokat kell várni a buszra, és ha nem muszáj, ezt ne esőbe és hóba tegyék.”

  • Köszöni a jelzését, a Biokom NKft.-hez ez az igény eddig nem érkezett be, ezért felkérte a társaságot, hogy vegyék fel a kapcsolatot az iskolával és kezdjék meg az egyeztetést egy buszváró esetleges kihelyezéséről.

„A meszesi szerpentin aljához nem lehetne valami nagy tükröt felszerelni, amin a Blaha Lujza utcából balra kanyarodó autósok, illetve a buszmegállóba menő lakosok látják a meszes felől érkezőket? Sokszor elég balesetveszélyes az említett utcából a balra kanyarodás.”

  • Köszöni a javaslatot, a Biokom NKft. szakértői megvizsgálták a helyszínt, és azt állapították meg, hogy a kereszteződés nagy belső távolsága miatt az érkező autók észlelését a tükör csak kis mértékben segítheti. Ennek ellenére kihelyeznek oda egy tükröt május végéig, és ha a lakók visszajelzései alapján ez beválik, akkor a Biokom véglegesíti annak helyét.

„Érdeklődöm, hogy a Széchenyi téren, a dzsámi mögött-mellett található harangnak tervezik-e a javítását? Olyan különleges jelképe ez Pécs városának!”

  • A Széchenyi téri harangláb nem az önkormányzathoz, hanem a Pécsi Belvárosi Plébániatemplomhoz tartozik. Ettől függetlenül felmérték, mennyibe kerülne a felújítása, az erre vonatkozó költségtervet pedig továbbították a püspök felé.
  • „Ugyanakkor látom, hogy a Pécsi Egyházmegye is feszes, takarékos gazdálkodásra kényszerül. A harangláb mintegy 8 millió forintos felújítása számukra is jelentős költség, így nem tartom valószínűnek, hogy a közeljövőben ez megtörténik.”

„Terveznek-e fejlesztést az egykori Szénmosó területén? Ha nem, tervezik-e azt gondozni? Az illegális szemétlerakót is fel kellene ott számolni, ami már akkora, hogy a műholdképen is látszik.”

  • Az illegális hulladéklerakóról szóló értesítést köszöni, továbbította a Biokomnak, ők az éves tervükbe illesztve gondoskodnak a felszámolásáról.
  • Az egykori szénmosó immár 15 éve magántulajdonban van, ezért biztosan nem terveznek fejlesztést a területen.
  • A tulajdonos nem kezdeményezte a terület építési szabályainak változtatását. Levelet küldtek neki, amelyben felszólították a terület gondozására és tájékoztatást kértek a területre vonatkozó fejlesztési terveiről is.

„A Blaha Lujza utcai lakosok nevében kérdezem, hogy a Meszes-patak medrének rendezése mikorra várható? Korábban 2021-re ígérték. A lakók 2010-ben átélték az árok eltömődése miatti árvizet, ezért aggódva várják az árok megnyugtató rendezését. Az akkor elvégzett kotrás óta a meder újra feltöltődik.”

  • A Meszes-patak medrének rendezésére kiírt közbeszerzési eljárás lezárult, 2020 őszén megkötötték az erre vonatkozó vállalkozási szerződést. A mederrendezésre rendelkezésre álló forrást azonban a kivitelezés költsége több mint 140 millió forinttal haladja meg, ezért az önkormányzat kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy egészítse ki a támogatást.
  • Az úgynevezett „ráemelési kérelemre” 2020 szeptembere óta nem érkezett pozitív döntés, erre várnak. Emiatt jelenleg úgy látja, hogy ennek a projektnek a megvalósítására egyre kisebb az esély.

„Az Óvoda utca Hősök tere felé eső végén veszélyes hulladéknak minősülő autóalkatrészek, a másik végén kisteherautó roncs található. Az egész utcában műanyag flakonok és mindenféle szemét van. Némelyik ház udvarában sok lomot halmoztak fel. Az egész utcára ráférne egy tisztességes nagytakarítás!”

  • Az udvarok tisztán tartása a tulajdonosok felelőssége, ha az utcakép emiatt gondozatlan, akkor ezt a problémát maguk a lakók tudják orvosolni. A hatályos rendelet értelmében a telek és a közút közötti terület tisztán tartása is a magántulajdonosok feladata.
  • Az udvarokon, valamint a telek és az út közötti területeken felhalmozott hulladékok kapcsán bárki bejelentést tehet, ezt nem az önkormányzatnál, hanem a kormányhivatal illetékes főosztályán kell megtenni. Ők kötelezhetik a tulajdonost a szemét elszállítására.
  • A kérdezőt ugyanakkor nem akarják „magára hagyni ezzel a problémával”, ezért felkérte a Biokom NKft.-t, hogy vegyék fel vele a kapcsolatot, és segítsen neki a szükséges bejelentések előkészítésében.

„Tervezik-e valamikor a régi Kertvárosban lévő járdák felújítását, pl. a Móra Ferenc utca 39. szám előtti részt? Itt naponta elég sok ember közlekedik a közelben lévő két nagy cég, illetve cukrászda, állatorvosi rendelő és fogászat miatt.”

  • Megvizsgálták, ennek a szakasznak a felújítása 50 millió forintba kerül.
  • Ahogy az előző városinfón is elmondta: a Biokom NKft. elvégezte a pécsi utak állapotfelmérését, már tudják, hogy mennyi pénz kellene a pécsi utak és járdák felújítására, de ismert az is, hogy kevés forrás áll a rendelkezésünkre erre a célra.
  • Ettől függetlenül idén terveik szerint egy hárommilliárd forintos feltételes közbeszerzést készítenek elő, hogy amikor megnyílnak hazai, vagy EU-s, kifejezetten út- és járdafelújításra kiírt pályázatok, akkor azonnal megkezdhessék a munkát.
  • A Móra Ferenc utca említett szakasza is része ennek a programnak.

„A Móra Ferenc utcában esőzés során lehetetlen gyalogosként közlekedni, mert a víz megáll az úttesten és az autósok beterítik a gyalogosokat. Hiába van a Pannónia utcánál víznyelő, mégis áll a víz. Nem lehetne egy új víznyelőt kialakítani a cukrászda előtt?”

  • Köszöni a jelzést, a Biokom NKft. február közepéig megvizsgálja, hogy milyen műszaki megoldással lehet orvosolni a problémát. Ha találnak megfelelő megoldást, akkor június végéig beépítik a víznyelőt.

„Jó lenne, főleg a nyári melegben, ha a házak között, árnyékos helyen közösségi asztalokat alakítanának ki. Nem különálló padokra gondolok, hanem egy asztalra, amit padok ölelnek körül, s adott esetben egy társaság szívesen időzik ott. Vannak játszóterek, de az időseknek ott nem kényelmes ücsörögni.”

  • Megismételte: a Biokom NKft. tavaly elindította a Pintér János Parkmegújítási programját, amelynek keretében több helyszínen, egyebek közt a Niké-szobornál, a tettyei panoráma sétánynál, a Mandulásban, vagy a Malomvölgyi tónál helyzetek ki asztal-pad garnitúrákat. Ilyeneket a program helyszínein túl további tucatnyi helyre, például a Vince utcai Hamerli parkba, a Megyeri térre, Szabolcsfaluba, vagy Vasasra is telepítettek.
  • Ezt a programot folytatják idén is, újabb utcabútorok kihelyezése történik meg.
  • Felkérte a Biokomot, hogy vegye fel a kapcsolatot a kérdezővel, és egyeztessen arról, hogy pontosan hol van szükség padokra.

„A Megyeri úton az Uránváros felé vezető oldalon fel tudnának-e szerelni egy olyan jelzőberendezést, ami még a Megyeri út folytatására kanyarodást megelőzően a közlekedők tudtára tudja hozni, hogy a Megyeri úton lévő sorompó leengedett állapotban van?”

  • Köszöni a javaslatot, jó ötletnek tartja. A Biokom NKft. egy pilot projekt keretében február végéig felveszi a kapcsolatot szakcégekkel, amelyek képesek egy ilyen rendszer kiépítésére. Közösen kidolgozzák, hogy hogyan lehet a sorompóval kommunikáló LED-táblát megépíteni, és az erre vonatkozó ajánlatokat június 30-ig elkészítik. A kiépítésről ennek ismeretében dönthet majd az önkormányzat.

„Tervezik-e a Mecsekoldalban túlnőtt, elburjánzott, elöregedett és veszélyes fák és bokrok karbantartását? A környéken, ahol lakok (Szkókó és Frühweiss városrész) számtalan fa található, amik olyannyira elburjánzottak, hogy zavarják a lakások kilátását, csökkentik az ingatlan értékét, illetve sok fa már veszélyessé vált. Nem vágásra, hanem visszametszésre gondolok.”

  • A Biokom folyamatosan végzi a városban a közterületeken lévő fák metszési munkáit. Mivel a Mecseki Parkerdő karbantartása is hozzájuk tartozik, így a megnevezett területeken is.
  • Felkérte a Biokomot, hogy vegye fel a kapcsolatot a kérdezővel, és egyeztessenek, melyik konkrét utcaszakaszra, fára vonatkozóan kér metszést. A cég szakértői meg fogják vizsgálni az érintett egyedeket, és ha szükséges, a visszametszésüket őszig el fogják végezni.

„Várható-e a Malomvölgyi úttal párhuzamosan lévő gyalogos-kerékpáros út mentén padok kihelyezése? Futókon, kerékpárosokon kívül idősek, és kisgyermekes családok is használják az utat.”

  • Egyetért, eddig nem gondoltak erre. A Biokom munkatársai május végéig kihelyeznek majd padokat a Malomvölgybe vezető kerékpárút mellé.

Tüke Busz

„Miért van az, hogy a Tüke Busz autóbuszai CSAK az ‘iskolai tanítási napokon’ járnak végig a városon ‘fonódó’ jelleggel? A dolgozók miért NEM érdemlik meg azt, hogy NE kelljen átszállással – sokszor 20-30 perceket várva esőben, fagyban; hóban, szélben haza jutniuk?”

  • A menetrendet az utasforgalmi adatok alapján alakította ki a Biokom NKft. Ez alapján hétköznapokon, a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban Uránvárosból közlekednek a járatok Vasasra, így átszállás nélkül lehet keletről nyugatig és vissza az egész városon átbuszozni.
  • A délelőtti, esti és hétvégi időpontokban viszont az utasforgalmi mérések alapján erre nincs igény, mert ilyenkor jobbára csak a belvárosig közlekednek a vasasiak. Így ezekben az időszakokban a Főpályaudvarról indítják a járatokat, ezekkel is átszállás nélkül közelíthető meg a belváros.
  • Tekintettel arra, hogy a Tüke Busz Zrt. utasforgalma városszerte visszaesett, és emiatt a társaság jelentős forráshiánnyal küzd, jelenleg nem tervezik további járatok indítását.

„A helyi járatú buszokon utazva többször tapasztaltam, hogy a járműveken a hideg időjárás ellenére nem üzemel a fűtés. Sokszor leülni sem lehet, annyira hidegek az ülések. Ezt korábban nem tapasztaltam. Várható-e ebben javulás, vagy utasként csak a tavaszban reménykedhetünk?”

  • Az autóbuszok fűtésrendszerének üzemszerű működtetésében az elmúlt években nem történt változás.
  • A téli időszakban megkülönböztetett figyelmet fordít a társaság az autóbuszok fűtésére, hiszen az a cél, hogy a társaság kényelmes utazási feltételeket biztosítson pécsieknek.
  • Az előfordulhat, hogy nagy hidegben a napi első, induló járatok esetében még kevéssé érezhető az utastér fűtése, de a járművek a forgalomban töltött idő alatt viszonylag gyorsan bemelegszenek.
  • „Összességében tehát azt tudom elmondani, hogy a buszok fűtésén semmilyen változtatást nem tettünk.”

„Az idei évre tervezett 8 új, tisztán elektromos szóló autóbusz beszerzése jelenleg hol tart?”

  • A többkörös, előzetes szakmai egyeztetés lezárult, az elektromos buszok beszerzésére vonatkozó közbeszerzés kiírása folyamatban van. A közbeszerzést szeretnék a lehető leghamarabb eredményesen lezárni.
  • Több gyártó jelezte ugyanakkor, hogy a szállítás a motorok chiphiánya miatt akadozhat, ezért a buszok Pécsre érkezésének dátuma bizonytalan.
  • „Mi idén szeretnénk forgalomba állítani az újabb e-buszokat.”

„A tavalyi év azonos időszakában a takarítás mellett rendszeresen fertőtlenítették is a járműveket. Sajnos ezt a mostani járvány csúcspontján egyáltalán nem lehet tapasztalni, pedig az utasok biztonsága érdekében erre nagy szükség lenne. Várható-e ebben bármilyen változás?”

  • Az utasok védelme érdekében 2020 decembere óta mintegy száz pécsi helyi járatú buszon üzemelnek érintésmentes kézfertőtlenítő berendezések. Bár a Tüke Busz Zrt, jelentős forráshiánnyal küzd, mégis mintegy másfél millió forintot fordított ezeknek az adagolóknak a beszerzésére.
  • A tapasztalat az, hogy ezeket rendszeresen használják is az utasok, egy év alatt több mint ezer liternyi kézfertőtlenítő szert töltöttek az adagolókba.
  • A menetrend szerinti autóbuszokon az utasok által hozzáférhető felületeket (a kapaszkodókat, korlátokat, fogantyúkat, illetve az ülések textilborításán kivüli részeit) az egészségügyi világszervezet, a WHO ajánlásának megfelelően, hetente 2-3 alkalommal szintén fertőtlenítik.
  • A Tüke Busz Zrt. valamennyi forgalomban közlekedő autóbuszát napi rendszerességgel takarítják, napközben a végállomásokon is tisztítják a járművek belső utasterét.
  • A Tüke Busz a nehéz gazdálkodási helyzete ellenére is mindent megtesz azért, hogy a pécsiek biztonságosan és tiszta körülmények között utazhassanak a helyi buszokon.

Politika

„Mennyit veszített a város a rendeleti kormányzás hatására és mennyit kapott vissza? Mennyi a végösszeg és milyen az előjele?”

  • A koronavírus járvány hatásai már 2020-ban érezhetők voltak az önkormányzat gazdálkodásában, a város akkor 3,7 milliárd forinttal járult hozzá a pandémia kezeléséhez.
  • 2021-ben a Covid és az annak kezelésére hozott kormányzati intézkedések miatt további 5,77 milliárd forintos bevétel-kiesése keletkezett az önkormányzatnak. Ebből a helyi iparűzési adó mértékének megváltoztatása miatt keletkezett, mintegy 2 milliárd forintos kiesést a kormány kompenzálta.
  • Emellett bizonyos jogcímeken további bevételekhez jutott a város: rendkívüli támogatásként 54 millió forintot kapott, közétkeztetésre, valamint szociális és egyéb célokra további 370 millió forintot.
  • „Összességében így tavaly mintegy 3,3 milliárd forintos kompenzációs igény maradt kielégítetlen, ami azt jelenti, hogy a városnak 2020-ban és 2021-ben összesen mintegy 7 milliárd forintba „került” a járvány. Ebből 1 milliárdot úgy tudtunk lefaragni, hogy eladtuk az önkormányzat reptér-üzletrészét. Idén sem lesz jobb a helyzet, a jelenlegi számításaink szerint 2022-ben is mintegy 6 milliárd forint bevétel-kieséssel kell számolnunk a járvány, az infláció és a béremelkedések miatt, ennek kompenzációjára tettünk javaslatot a kormánynak, és kezdeményeztük az egyeztetést a témában. Céljaink továbbra is változatlanok. A város működőképességét fenn kell tartani, és törleszteni kell az előző városvezetés felelőtlen gazdálkodása miatt felvett állami kölcsönt is. Emellett folytatni szeretnénk az önkormányzat fejlesztéseit.”

„Hogyan áll a Hengermalom utcai önkormányzati ingatlanok eladása? És ha eladják, hova rakják az ott lakókat?”

  • A Hengermalom utcában lévő öt önkormányzati lakásra valóban érkezett vételi ajánlat. Ezt az ajánlatot nyilvántartják, de jelenleg az önkormányzat nem ad el lakásokat, így a Hengermalom utcai lakások értékesítése sincs napirendben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nyilvántartásuk szerint jogszerűen ott élők máshová költöztetését sem tervezi az önkormányzat.

„Hogyan ítéli meg a PécsTV-t? Februárban egy éve, hogy az ön által kiválasztott cég üzemelteti. Azóta kb. ugyanaz a három sorozat ismétlése megy. A magazinműsorok jók, de azon kívül nem nyújt semmi újat. Továbbra sincs napi híradó. Továbbra sem lehet tudni mikor mi van műsoron. Mikor lesz működő tévénk?”

  • „Egy évvel ezelőtt komoly kritika érte a Pécs TV-t, akkor intézkedtünk a változtatásról, ennek jól látható jelei vannak a műsorrendben, ahogy a kérdező is utalt rá. Úgy vélem, megkapjuk az elvárható tartalmat és minőséget egy olyan városi tévétől, amit egészen alacsony összegből finanszírozunk. A tartalomfejlesztés tekintetében ugyanakkor a napi híradó visszaállítása továbbra is elvárásom.”

„Olvasom a Búza tér és az ott létesítendő kereskedő házzal kapcsolatos anomáliákat. Ennek kapcsán jut eszemben a kérdés: vajon hova lett a Schlauch-program megvalósítására szánt félmilliárd forint? Tudomásom szerint csak egy épületet bontottak le a Zsolnay V. 13-at.”

  • „Sajnos nem tudom, milyen félmilliárd forintra gondol – ilyenről nekem nincs tudomásom. Ha a Schlauch-program során az előző városvezetés mindössze egy leromlott állapotú épületet számolt fel, akkor örömmel jelentem, hogy mi már most jobban állunk. Az elmúlt két évben ugyanis összesen négy elhagyott, elhanyagolt ingatlant sikerült lebontanunk a rendelkezésünkre álló szűkös keretből. Bár jelentős forrás továbbra sincs erre a célra, a hamarosan közgyűlés elé kerülő lakásgazdálkodási program megoldást nyújthat a problémára.”
  • Az általuk készített és civil szervezetekkel egyeztetett stratégiában az szerepel, hogy az önkormányzat a szociális célra már nem hasznosítható lakóingatlanokat értékesíti, vagy más célra hasznosítja. Ez elősegítheti a városkép pozitív változását.

„Az előző városvezetés idején az egységes településszerkezetű Mecsekszabolcsot két választási körzetre osztották. Vissza lehetne állítani az eredeti állapotot? Az egyik területi képviselő tudomásom szerint csak egyszer tartott fogadónapot a környéken. Hogy lehet így képviselni a területen élők érdekeit?”

  • „Az előző városvezetés idején, mondjuk úgy, hogy számomra érthetetlen megfontolások alapján furcsa alakú választási körzeteket hoztak létre.”
  • A helyi önkormányzati választókerületek módosításának feltételeiről a választási eljárásról szóló törvény rendelkezik. Ez kimondja, hogy a választókerületeket csak az önkormányzati választás évének március 31. napjáig lehet megváltoztatni. Azt is akkor, ha a városban megváltozik az egyéni választókerületek száma, vagy ha az egyik választókerület választóinak száma az átlagos létszámhoz képest legalább ötödével megnövekedik, vagy lecsökken.
  • „Ezt csak 2024-ben látjuk majd tisztán. Most annyit mondhatok, hogy a választási térképre rátekintve nincs kizáró ok, ami akadályozná, hogy a mecsekszabolcsi városrész választókerületi határai jobban idomuljanak a földrajzi határokhoz.”
  • A képviselői fogadóórákat illetően köszöni a jelzését, utána fog járni, hogy ki hány alkalommal találkozott a körzetében élőkkel. A céljuk, hogy minél gyakoribb legyen a személyes találkozás, hiszen nyitott, együttműködő és a pécsiek igényeit szem előtt tartó városvezetést szeretnének megvalósítani.

Parkolás

„A konnektorból tölthető hibrid autók ingyenes parkolásának megszüntetése kapcsán kérdezem, hogy mi volt a motiváció a rendelet bevezetése mögött, miért pont most hozta meg ezt a döntést az önkormányzat? Miért nem minden zöldrendszámos autóra vonatkozik a díjfizetés?”

  • Az új parkolási rendelet sok területen tiszta, egyértelmű viszonyokat teremt, bezár kiskapukat, igazságosabbá és átláthatóvá teszi a rendszert. A hibridek és elektromos autók parkolása ebből csak az egyik kis terület.
  • „Egyértelmű célunk volt, hogy olyan rendelet szülessen, amelyik időtálló, és nem igényli azt, hogy egy-két évente újra kelljen tárgyalni. A szakmai anyagot készítő szakemberek motivációja ez alapján az volt, hogy nulla forintért a zéró emissziójú autók parkolhassanak, ne a keveset, az alig valamennyit, vagy a nem is tudjuk, pontosan mennyi kipufogógázt termelők. Zéró emisszióval a mai tudásunk szerint a tisztán elektromos hajtású autók rendelkeznek. Ma Magyarországon valószínűleg Pécs az első város, ahol ilyen döntés született, de a célunk az volt, hogy kizárólag a város levegőminőségét egyértelműen nem terhelő autók kapják meg a parkolási díjkedvezményt.”

„Pécsett a parkolási szabályzat változtatását nagy örömmel fogadtuk, de csalódás lett számunkra, hogy a Szilágyi Dezső utca középső részére nem terjed ki a kétórás parkolási korlátozás. A környék utcáiból is a mi családi házas negyedünkbe hosszú távon parkolnak idegen autók. Az itt lakók nem tudnak a saját házuk előtt megállni. Feszültségeket okoz ez a probléma, már-már tarthatatlan ez az állapot, kérem az orvoslását.”

  • Az új parkolási rendeletbe a korlátozott várakozási övezetek teljesen új kategóriaként kerültek bele.
  • A cél az volt, hogy a belvároshoz közeli parkolási anomáliákat ezzel felszámolják.
  • A rendelet megalkotását széleskörű társadalmi párbeszéd előzte meg. A korlátozott várakozási övezeteket ott vezették be, ahol ennek igényét a lakók jelezték a képviselőjüknek, és így tudtak a kérésükről.
  • A Szilágyi Dezső utcának a középső és alsó szakaszából ilyen igény mostanáig nem érkezett sem a körzet képviselőjéhez, sem hozzá.
  • Az intézkedés a veszélyhelyzet végével lép hatályba, várhatóan nyáron, ezért arra kérte a kérdezőt, hogy a kérdésre térjenek vissza akkor, ha már látják, hogy az új szabályozás milyen eredményt hoz.

Egyéb kérdések

„Tervben van-e gyorsétterem létesítés a Budai vám csomópontnál?”

  • Nincs új információja ezzel a rendszeresen feltett kérdéssel kapcsolatban.
  • „Gyorsétterem létesítése nem az önkormányzat feladata, és tudtommal a környék magántulajdonosai közül sem tervezi senki, hogy gyorséttermet nyit a környéken.”

„Kertváros területén sajnos sok olyan fa van, amiknek a virágjai sok allergén pollent termelnek. Ettől az allergiás gyerekek és a felnőttek sokat szenvednek, mert a pollenek száraz köhögést, légszomjat, szemkönnyezést, orrfolyást okoznak. Szándékoznak-e kivágni ezeket a fákat?”

  • „Célunk, hogy a város zöld legyen, ezért lehetőség szerint nem kivágjuk a fákat, hanem minél többet ültetünk Pécsett. A vonatkozó jogszabályok szerint csak balesetveszélyes, vagy anyagi kárt okozó, illetve invazív fák kivágása történhet, ezek pótlásánál tudatosan kerüljük az allergén fajták telepítését. Helyettük olyanokat ültetünk, amelyek nem irritálják az erre érzékeny embereket és egyúttal ellenállnak a klímaváltozás okán változó időjárási körülményeknek is.”

A kétrészes városinfó ezzel véget ért.

– Remélem, látják, hogy a felvetett problémák megoldására minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy élhetőbbé és még szerethetőbbé tegyük városunkat – búcsúzott a polgármester.

Szöveg: Pernecker Dávid, Matoricz Tekla

Hirdetés