Hirdetés

Folyamatos lendület és terjeszkedés jellemzi a pécsi Z Elektronika Kft.-t. Az elektronikai bérgyártást és kapcsolódó szolgáltatásokat végző pécsi cég minden fronton a fejlődésre törekszik: saját magát is folyamatosan megújítja, s emellett jelenleg is több új projekten, forradalmi innováción dolgoznak.

Növekedés kapacitásban – a modernitás jegyében

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) révén a közelmúltban összesen mintegy 1,3 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre: új gyártó- és raktárcsarnokot épített, korszerű berendezéseket vásárolt és a szervezetét is fejlesztette. Mindez azt célozta, hogy a vállalkozás még hatékonyabban tudja kiszolgálni a hazai és a nemzetközi piacot.

A cég telephelye Pécsett

Növekedés létszámban – a jövő fejlesztői

A folyamatos innováció ráadásul újabb és újabb létszámbővítést is szükségessé tesz. A Z Elektronika mára mintegy 200 főt, a korábbi dupláját foglalkoztatja, és mivel az újabb fejlesztések újabb pozíciókat is generálnak, a vállalkozás folyamatosan várja elektronikai végzettségű szakemberek jelentkezését. A munkakeresők az aktuálisan nyitott pozíciókról a cég weboldalán tájékozódhatnak.

Fókuszban a termékfejlesztés – újdonságokkal a nemzetközi porondon

A cég lendülete azóta sem hagyott alább: mivel alapelvük a folyamatos technológiai fejlődés, így a kapacitásbővülés mellett kiemelt energiát fektetnek a saját termékeik fejlesztésébe:

ADPA – forradalmi újítás a gyógyszeriparban: Saját fejlesztésű, nemzetközileg is kivételes készülékét a vállalat elsőként a MEDICA Nemzetközi Orvostechnikai Kiállítás látogatóival ismertette meg. A speciális fájdalomküszöb-mérő berendezés a gyógyszeriparban alkalmazható, és kutatóintézetek számára fejlesztették ki. A teljesen automata berendezés kamerákkal vizsgálja az állatok mozgását, automatikusan vezérelt elektronikával és szoftverek segítségével objektív mérési eredményeket ad a kísérletekről. 

FERTITRONIC – a költséghatékony és zöld jövőért: Összhangban az EU zöldpolitikájával: a hannoveri Agritechnica Agrárgépipari- és Technológiai Kiállításon is egy új fejlesztést mutatott be a cég: A Fertitronic nevű termék folyamatos szenzoros méréseket végez, amelyek alapján előre beállított határokon belül változtatja a kijuttatott anyag mennyiségét. A termék olyan gazdálkodóknak ajánlott, akik optimalizálnák a rendelkezésre álló korlátozott erőforrásokat a kijuttatott mennyiségek kontrolljával.

Magas szaktudású csapatunk, modern technológiáink és szoros, átfogó üzleti kapcsolataink járulnak hozzá az állandó magas színvonalú szolgáltatások biztosításához az elektronikai megoldások terén. Ezeknek a tényezőknek a találkozása teszi lehetővé számunkra a versenyképes értékteremtést, a folyamatos fejlesztés stratégiai szintűvé emelését”mondja Dallos László ügyvezető.

Garázsból a nemzetközi porondra

A Z Elektronika Kft. a dél-dunántúli térség egyik dinamikusan fejlődő elektronikaipari vállalkozása. A vállalkozás alig két évtizede még egyéni vállalkozásként működött és az évek alatt folyamatos növekedésen ment keresztül. Történetüket átszövi a tanulás, az alkotás és a fejlődés iránti törekvés. Tapasztalt és magas szaktudású csapatuk, modern technológiájuk és szoros üzleti kapcsolataik járulnak hozzá az állandó színvonalú szolgáltatások biztosításához. Ezeknek a tényezőknek a találkozása teszi lehetővé számukra a versenyképes értékteremtést.

További információk és kapcsolatfelvétel: zelektronika.hu/kapcsolat

(x)

Hirdetés