Mindig is vágytál egy macskára? Ezek a kedves cicusok csak rád várnak!

Lapunk fotóriporterével nyakunkba vettük a várost és ellátogattunk a Pécsett működő állatvédő szervezetekhez, akiket arra kértünk, mutassanak be néhány régóta gondozásukban álló pártfogoltat, hátha általunk szerető családra találnak. A minisorozat harmadik részében öt gyönyörű macskát kaptunk lencsevégre, amik társaikkal együtt várják az álomgazdát. 

Kulturált Állattartásért és Tiszta Környezetért Egyesület tagjai idestova hét éve foglalkoznak állatvédelemmel: kutyák chipelésével kezdték, majd a későbbiekben – leginkább telephelyük szűkössége miatt – macskákat vettek szárnyaik alá.

Az évek alatt több száz cicának találtak már gazdát, sőt 650-nél is több állatot ivartalaníttattak, hogy mérsékeljék a Pécs utcáin elszaporodott kóbor szőrmókok számának további növekedését. Fő céljuk az egyesület vezetője, Korner Zsuzsanna szerint: meggyógyítani és ivartalanítani a kóbor macskákat, illetve lehetőleg otthont találni nekik. Csak ivartalanítás után vagy ivartalanítási kötelezettséggel adnak örökbe kedvencet, örökbeadási szerződéssel.

Lássuk, most épp kik várnak nagyon a szerető otthonra:

Lili, az emberközpontú szelíd kislány

1-1,5 év körüli, ivartalanított lány. Negatív tesztekkel rendelkezik, oltva ott jártunkkor még nem volt. A gyönyörű, kedves macska három hete, műtétje után maradt az egyesületnél, mert az addigi helyén életveszélyben volt, nem vihették vissza. Mostanra már szelíd lett, habár az idegenektől tart. Más macskákkal tökéletesen jól kijön, kinti-benti tartással elvihető.

Dörmi azonnal lecimbizett a cikk írójával 

Ugyanabból a kolóniából hozták el, mint Lilit. 4-5 éves, ivartalanított kandúr, ami szintén negatív tesztes. Nagyon kedves, hízelgős, emberszerető cica, szintén kinti-benti tartással örökbe fogadható, akár más macska mellé is.

Szépség nem véletlenül kapta ezt a nevet 

A gyönyörű, szintén Dörmivel és Lilivel egy időben mentett cica ott jártunkkor végig dorombolt és követelte a simogatást. Hízeleg, de ugyanakkor kissé hisztis és öntörvényű is. Az ivartalanított, eddig nem tesztelt egyéves körüli macska már egyszer gazdához került, de egy hét után visszakerült az állatmentőkhöz. Az indoklás szerint nem tudta megszokni a panelbeli életet, de nem egyértelmű, hogy elég-e ennek megállapítására ilyen rövid idő. Mindenesetre most újra családra vár, talán kinti-benti tartással.

Misa, a harcedzett kandúr

Februárban csapódott egy Korner Zsuzsanna által már ismert kolóniához, melynek tagjait most sorban gazdához szeretné adni az állatimádó hölgy. Misa 4-5 éves lehet, cicákkal valószínűleg jól elvan, emberekhez nagyon bújik, de félős. Kinti-bentinek, vagy bentinek ajánlják. Tesztjei negatívak.

Tulúz igazi szeretetgombóc 

A kis faház egyik legrégebbi lakója a 6 éves, 2019 októberében bekerült kandúr. Ma már 6 kilót nyom, alig hihető, hogy csontsoványan, nagyon rossz állapotban találtak rá az állatmentők. Egyik szeme hiányzik, és pozitív macska-aidsre (macska FIV fertőzés), így csakis egyedüli, benti cicaként fogadható örökbe. Korner Zsuzsanna felhívta rá a figyelmet, hogy még a viszonylag drága immunerősítő gyógyszert is fizetné, ha a kedves macska végre szerető gazdához kerülhetne.

Az egyesület „cicaháza” egyszerre 7 macska elszállásolására alkalmas, az itt található kenneleket általában éppen ivartalanított vagy beteg állatok foglalják el. Később egy másik ketrecbe kerülnek, ahonnan legtöbbjüket megpróbálják örökbe adni. Amennyiben egy cicának nem találnak gazdát, az visszakerül – ha biztonságban van, és valaki helyben eteti – arra a helyre, ahonnan elhozták. Amennyiben ez valami miatt nem kivitelezhető, úgy nevezett „kinti kóbort” csinál belőle Korner Zsuzsanna, vagyis a szőrmók ugyan kedve szerint járhat ki-be az egyesülettől, azonban enni kap, oltva és tesztelve van, és szükség szerint gyógyszerezik is. Sok pártfogoltjuk emellett ideiglenes befogadóknál lesz elhelyezve.

– Általában úgy kerülnek hozzánk a macskák, hogy valaki szól róluk. Például talál egy kóbor macskát, egy cicacsaládot, vagy akár egy egész kolóniát. Esetleg saját maga eteti őket, de nem tudja befogadni az állatokat. Ilyenkor szól nekünk, mi pedig utánanézünk a dolognak. Ahány ilyen cicát be tudunk fogni, annyit ivartalanítunk és ellátunk, ha kell. Amennyiben pedig nem tudjuk gazdához adni őket, ugyan visszakerülnek, de továbbra is követjük az életútjukat, rendszeresen utánuk nézünk. Általában felnőtt állatoknak segítünk, de természetesen kölyköket is mentünk – fejtette ki az egyesületi vezető.

 „Azt tapasztalom, hogy az örökbefogadott macskák nagyon hálásak. Hatalmas sikerélményeim vannak, amikor egy-egy olyan cica is családra talál, amelyik kezdetben szinte nem engedte magát megérinteni sem, egyáltalán nem bízott az emberekben”

– vélekedett Korner Zsuzsanna.

Hogyan segíthetünk az állatvédőknek?

Örömmel fogadnak minden pénzbeli vagy tárgyi adományt, de sokat jelent az is, ha valaki csak meglátogatja a cicákat. Aki belép az egyesület támogatói klubjába, az havonta tud adakozni, az éppen számára megengedhető összeggel. A táp, a játék, a macskaalom, illetve más macskakiegészítő szintén bármikor jól jön, mondta el az egyesületi vezető.

– Szerencsére jó kapcsolatunk van az állatorvosainkkal, így sosem szólnak érte, ha tartozásunk van, ami sajnos sűrűn előfordul. Az egyesület felajánlásokból tartja fent magát, így minden anyagi támogatásnak nagyon örülünk – mondta végezetül Korner Zsuzsanna.

Érdemes egyébként figyelni az egyesület közösségi oldalát, hiszen amikor lehet, rendezvényeket szerveznek, illetve liciteket is annak érdekében, hogy anyagi segítséghez jussanak.

A cikksorozat első része IDE KATTINTVA olvasható, a másodikért pedig IDE KATT.
hirdetés

Hirdetés