Zóra, Lovasi, Alföldi – októberben sem unatkozunk Pécsen!

Hirdetés

Magfúzió, slam poetry, szenior tánc, koncertek: változatos programkínálat vár minden pécsit és ide látogatót a Zsolnay Örökségkezelő NKft. helyszínein. A hónap kiemelt eseményeiről számol be a ZSÖK októberi ajánlójában.

Kodály Központ

A Kodály Központba október 2-án Janza Kata és Dolhai Attila, október 4-én Kovács András Péter, 8-án pedig Lovasi András és barátai érkeznek. Lovasi szóló dalai mellett Kiscsillag, valamint Kispál és a Borz számok is felcsendülnek, Kispál András közreműködésével.

A Zsolnay Színház következő előadása október 24-én David Javerbaum: Isteni végjáték című darabja, Alföldi Róberttel a főszerepben. Az előadás forgatókönyvét az a David Javerbaum készítette, aki az Agymenők vagy A Kominsky-módszer című sorozatokat is jegyzi.

Továbbá a hónap során a Kodály Központban hallható lesz többek között Bródy János, Pál Feri, a Kerek Világ Alapítvány és a 70 éves Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola jubileumi hangversenye is.

Zsolnay-negyed

Zóra, az év felfedezettje, Fonogram-díjas előadó első önálló pécsi koncertjét hallgathatjuk meg október 5-én a negyed E78-as koncerttermében.

  • Ingyenes táncos foglalkozás várja a szépkorúakat október 13-án a Herkules Műhelyben a Szenior tánc során.
  • Október 15-én Kormos Anett Top-Lesz című stand-up comedy műsorát az E78-ban élvezhetjük.
  • A Metronóm Jazz Klub következő vendége a Barabás Lőrinc Quartet, akik október 20-án friss, játékos jazz-muzsikával töltik meg az E78-at.
  • Az egész család együtt szórakozhat október 22-én az ingyenes Lego Duplo játszóházban, a Herkules Műhelyben.
  • Október 29-én a különböző művészeti irányokat ötvöző Hegyi Dóri, azaz Ohnody lép színpadra az E78-ban.

A Zsolnay-negyedben hétvégi tárlatvezetések indulnak a hónapban, más-más témára fókuszálva: Felfedező séta a Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjteményben, Az eozin nyomában a Látványmanufaktúrában, A Zsolnay Rózsaszínben, A mauzóleum titkai.

Művészetek és Irodalom Háza

Szó és kép – Irodalom és fotográfia címmel október 7-én nyílik meg Walton Eszter budapesti fotóművész kiállítása a Martyn Ferenc Galériában.

A magfúzió mint ideális energiaforrás témában hallgathatjuk meg az Egy kis esti fizika című programsorozat következő előadását. Október 12-én dr. Pokol Gergő egyetemi docens megismertet a fúzión alapuló energiatermelés fizikai alapjaival, amelyek meghatározzák a jövőbeli fúziós erőművek legfontosabb paramétereit, köztük azok előnyös vagy éppen hátrányos tulajdonságait is.

Ralph Vaughan Williams angol zeneszerző és népdalgyűjtő születésének 150. évfordulóját ünnepli koncertjével a Simply English október 17-én.

Sok jó programnak ad helyet a Művészetek és Irodalom Háza októberben

Az október 19-ei Sopianae Slam Poetry Klub témája a „misszió”, vendége: Bárány Bence.
Piranhák címmel látható az OSZIP Színészképzés Pécs 14. évfolyamának előadása október 24-én.

A Pécsi Galéria Archívum – A Kismányoky Univerzum programsorozat ötödik előadásán a Kismányoky életében nagy szerepet játszott pécsi médiahagyaték feltárása, mentése kerül középpontba.

Még nincs vége!

A Pécsi Galériában október 17-ig látható a pécsi Focus csoport fotókiállítása. Az Ókeresztény Mauzóleumban pedig hétvégente tematikus vezetések várják a látogatókat Időutazó séta, valamint Séta az Ókeresztény Mauzóleumban címmel.

Hirdetés