A mutatós kerti tó sok odafigyelést és megfelelő technikát kíván

Hirdetés

A kerti tó nagyon népszerű a kertes házban élők körében, hiszen üde színfoltot teremt az udvarban, ezenkívül a víz csobogása megnyugtató hatású, az úszkáló halak pedig különleges látványt nyújtanak. 

Nagyon sokan azonban a tó elkészülte után nem végzik el a szükséges karbantartásokat, illetve maga a telepítés sem megfelelő, így a gyönyörű látvány helyett bealgásodott, koszos víz, pusztuló halak jellemzik újdonsült kerti tavunkat. Ez ellen mindenképpen tennünk kell, cikkünkben azt is elmondjuk, hogyan!

A kerti tó telepítése szakértelmet kíván!

Nem azt mondjuk, hogy csupán szakember által telepíthető kerti tó, hanem azt, hogy ha mi magunk próbálkozunk vele, akkor utána kell nézni a főbb szabályoknak. A www.vitalpet.hu oldalán található tótechnikai berendezések ugyanis elengedhetetlenek ahhoz, hogy a tavunk vize tiszta legyen, beálljon a biológiai egyensúly és a halak jól érezzék magukat benne.

A tó alapjának elkészítéséhez használhatunk tófóliát, vagy készen kapható műanyagból készült tómedert, ehhez mindenképpen stabil alapot kell biztosítanunk és a réseket homokkal kell kitöltenünk. A geotextíliát se felejtsük el, hiszen ez megvédi a tófóliát vagy a műanyagot a gyökerek és ágak okozta sérülésektől. Utóbbi verziónál mindig figyeljünk a tökéletes vízszintbe állításra. 

A tó kialakítása

Ha elkészültünk a tómederrel, akkor töltsük fel vízzel és hagyjuk így néhány napig, ezáltal meggyőződhetünk arról, hogy sehol nem ereszt és minden rendben van vele. Ekkor már érdemes beletenni a vízszűrőt, amiből kaphatunk szökőkútfejes változatot is, így nagyon látványos kis tavacskánk lehet.

Válasszunk vízinövényeket, ezekből találhatunk a tó partjára, az ültetőmederbe, valamint a tó aljára valókat is, érdemes mindegyikből telepíteni. Kövekkel díszíthetjük a tó környékét, valamint kialakíthatunk komplett pihenősarkot is, amely remek helyszínt biztosít a kikapcsolódáshoz.

A halak

Ha a tavat rendben feltöltöttük, működik benne a technika, vagyis megy a szűrő, tettünk bele esetleg porlasztókövet, levegőztetőt, szökőkutat, igény szerint fényeket, akkor jöhetnek a halak! A tó nagyságához kell alakítanunk a halállományt, hiszen egy halakkal túlzsúfolt tóban hamar elfogyhat az oxigén, ezáltal pedig a halaink el fognak pusztulni.

A rendszeres karbantartás elengedhetetlen!

Ahhoz, hogy sokáig gyönyörködhessünk a kerti tóban, folyamatosan figyelnünk kell rá. A szűrő takarítása elengedhetetlen, ezenkívül, ha úgy látjuk, hogy elszaporodtak az algák, akkor megfelelő vegyszerekkel vagy vegyszermentes biológiai szerekkel kell kezelnünk a vizet. Érdemes hőmérőt is beszerezni, hiszen a nyáron túlmelegedő tavat muszáj hideg vízzel, árnyékolással hűteni.

A kerti tó dekoratív része a kertnek, ahhoz, hogy ez így is maradjon, megfelelő tótechnikai berendezéseket kell üzemeltetnünk, valamint időnként el kell végeznünk a karbantartási műveleteket. Ezáltal biztosak lehetünk benne, hogy halaink jól érzik majd magukat így sokáig gyönyörködhetünk bennük.

(x)

Hirdetés