Black Friday: a vállát vonogatja a fogyasztóvédelem?

Hirdetés

A magyarok igazi Fekete Péntek-őrültek, átlagosan 27 ezer forintot költenek az ünnep alkalmával netes vásárlásaikra. A piros szalagok a legtöbb embert megvadítják, sokszor gondolkodás nélkül vesszük le a virtuális polcról az akciós terméket még akkor is, ha nem vagyunk teljesen meggyőződve róla, hogy valóban le van-e árazva a termék. A trükköktől és a marketingfogásoktól azonban senki nem védi meg a fogyasztókat, a fogyasztóvédelmi hatóság kikerülte kérdéseinket. 

[su_note note_color=”#57aef2″]

Idén november 24-én lesz a Black Friday, amit az amerikai hagyományok szerint a hálaadást követő pénteken tartanak. Ez az ünnep már évtizedek óta a karácsonyi bevásárlás hivatalos kezdete az Egyesült Államokban, ami kezd elterjedni az egész világon. Már évek óta bevett szokás a magyar webshopoknál is, hogy csatlakoznak a mozgalomhoz, és egy nap erejéig hatalmas leárazásokat hirdetnek. Évről évre egyre nagyobb várakozás övezi idehaza a Black Friday-t.[/su_note]

A magyarok igazi Black Friday-őrültek, rengeteget költünk ekkor

Magyarországon elsőként az Extreme Digital hirdetett meg Black Friday-t 2014-ben, azóta azonban szinte minden nagyobb üzletlánc megszervezi a saját akciós napját november közepe és vége tájékán, de rengeteg kisebb online és hagyományos üzlet is készül akciókkal.

Ahogy tavaly mi is megírtuk, Pécsen már az üzletek nagy része csatlakozik az akcióhoz. Nemcsak a bevásárlóközpontokban, hanem kisebb boltok is hirdettek áresést.

A Millward Brown piackutató tavalyi reprezentatív felmérései szerint a magyar vásárlók kifejezetten „akcióvadászok”, még ha megengedhetik maguknak a drágábbat, akkor is inkább az akciós termékeket veszik. A Media Markt és az NRC Marketingkutató felmérése szerint átlagosan 27 ezer forintot szánunk a fekete péntekre, kutatásukból az is kiderült, hogy még kevésbé az ünnepekre készülünk ekkor, a vásárlást tervezők több mint fele magának szeretne egy-egy műszaki cikket.

Naivitás vs. üzlet

Arról azonban keveset beszélnek, hogy Magyarországon a szabadáras termékek esetében kötelezően nem követi a hatóság az árak alakulását. A Gazdasági Versenyhivatalnak van arra lehetősége, hogy vizsgálja egy termék vagy szolgáltatás árának a történetét. Ez alapján pedig megállapítható az is, hogy az akcióról szóló hirdetés félrevezető-e – mondta el a hvg.hu-nak Basa Andrea, a hatóság szóvivője.

Ugyanakkor aligha tudnak minden kütyüt, ruhát, játékot ellenőrizni, és egy cégnek lehetősége van arra, hogy például október 24-én, éppen néhány héttel a Fekete Péntek előtt megemelje az árait. Az akció mögött nem mindig van valódi kedvezmény, könnyen előfordulhat, hogy az adott termék nyáron olcsóbb volt, mint amennyiért most akarják nekünk eladni.

Bármennyire is macerás utánanézni, érdemes az árakat ellenőrizni, amiben jó szolgálatot tehet az Árgép.hu és az Árukereső.hu.

Tehát ne legyünk naivak, az üzletek nem jószolgálati nagykövetek, de azért egy komoly cég, bolt hosszú távon gondolkodik, így nem érné meg nekik az, hogy csalódott vásárlók hadával kelljen megbirkóznia.

A hatóság hallgat és vállat von

A hét elején elküldtük kérdéseinket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak, csütörtökön egy közleményt kaptunk „cserébe”, melyben egyik kérdésünkre sem kaptunk választ. Három kérdést tettünk fel, hogy szerintük megtehetik-e, megteszik-e az áruházláncok, hogy nem valódi akciókat hirdetnek, vagyis, hogy a korábbi árakon adják el termékeiket akciós árként feltüntetve; hogy tapasztalataik szerint milyen szabálytalanságokkal, trükkökkel élnek a Black Friday alkalmával a magyar üzletek, webshopok; mit tanácsolnak a fogyasztóknak a Fekete Péntekkel kapcsolatban, mire figyeljünk oda.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság sajtószóvivője kérdéseinkre nem válaszolt, csak egy sajtóközleményt küldött, mondván ez van. Mikor közöltük, hogy ez esetben csak annyit tudunk írni, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságtól nem kaptunk választ, ennyit mondott: hát akkor írja ezt.

Más országokban a tömegverekedés sem ritka ilyenkor egy-egy termékért. A közleményben nem tértek ki arra a Fekete Péntekkel kapcsolatban felmerülő problémára sem, csak általános tanácsokat adtak, hogy online rendeléseknél érdemes képernyőfotóval rögzítenünk az árat, szállítási határidőt és díjat, mert ezek változhatnak, és válasszuk a legbiztonságosabb fizetési módot, az utánvétet. Amennyiben a termék nem felel meg, vagy a vásárló meggondolta magát, indokolás nélküli, a termék átvételétől számított 14 napon belül elállási jog illeti meg.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Black Friday magyar módra látszólagos akciókkal amikor a magasabb árakat leviszik a normál árára amennyibe máshol kerülnek akció nélkül. Az a szomorú, hogy ennek még bedől valaki. Ez nem az ami külföldön van ahol tényleg dőlnek be az emberek nyitásnál mert kisöprik a megmaradt készletet, hogy jöjjön az új. Sőt itt még a több éve elavult termékeket is drágán adják. Ez a magyar módi.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét