Lemond a PM elnöksége

Karácsony Gergely az ATV reggeli műsorában bejelentette, hogy május 25-i hatállyal lemond a Párbeszéd Magyarországért teljes elnöksége, adta hírül az Index.hu.

hirdetés

Mint mondta, a választáson súlyos kudarcot szenvedtek, ezért megkerülhetetlen, hogy vállalják a felelősséget. A PM képviselői csoportjának vezetője szerint az EP-kampányt még végigcsinálják, aztán előrehozzák a tisztújítást a pártban.

Az Együtt-PM egy közleményt is kiadott még kedden, amiben bejelentették, hogy nem lesz frakciójuk a parlamentben. A közlemény szerint a szóba jöhető megoldásokhoz olyan kompromisszumokat kellene kötniük, amelyekkel a pártnak súlyos, identitását érintő engedményeket kellene tennie, olvasható a cikkben.