Hirdetés

Átnyújtották az Év háza elismeréseket.

A szakmai zsűri szerint egy badacsonyörsi nyaraló és a budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának kortárs épületalakítása érdemelte ki az Év háza elismeréseket – közölte az MTI.

A szakmai pályázaton családi ház, valamint középület kategóriában oszt ki fődíjat minden évben a zsűri, valamint két szakmai és további öt támogatói díj odaítéléséről is döntenek. Az év újdonsága, hogy különdíjat kapott a legpéldamutatóbb társasház. Ezt az elismerést a budapesti, Nagy Diófa utcai Grand’Or társasház csapata vehette át, valamint negyedik alkalommal adtak át a közönségdíjat is.

Idén több mint hetven épületet neveztek a pályázatra családi ház, középület és társasház kategóriában, amelyet a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai védnökségével írtak ki.

A közönség különdíjat középület kategóriában a zalaegerszegi Mindszentyneum épületének tervezőcsapata, míg családi ház kategóriában egy remeteszőlősi családi ház építészei kapták.

Különdíjat vehettek át továbbá az új pécsi vásárcsarnok épületének alkotói, a bodrogkeresztúri Dereszla Bisztró tervezői, a diósdligeti Júlia Családi ház építészei, valamint a budapesti A47 társasházat tervező építészcsapat, egy Balatonalmádiban épült családi ház építészei, valamint a visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola új épületének tervezői.

A zsűri elnöke Noll Tamás Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke volt, a zsűri munkájában mellette a Dévényi Sándor, Hajnóczi Péter, Krizsán András, Szoják Balázs, Tóth Balázs, Tóth Elek, Félix Zsolt, Fialovszky Tamás, Karlovecz Zoltán, Répás Ferenc építészek vettek részt.

Hirdetés