Hirdetés

Miután az unió a jövőben már a jogállamisági feltételek teljesüléséhez kötheti az EU-s források folyósítását a tagállamok számára, az Egységben Magyarországért, azaz az ellenzéki összefogás kemény hangú közleményt adott ki a témában. Az Európai Bíróság döntése után áprilisban már az uniós forrásokról is döntenek a választók – írják. A közlemény:

„Az Európai Bíróság mai döntése után egyértelművé vált, hogy az Orbán-kormány antidemokratikus működése miatt mostantól minden egyes magyar állampolgárnak súlyos, konkrétan forintosítható árat kell majd fizetni.

A Fidesz ugyanis végérvényesen elbukta a csatát az Európai Bizottsággal szemben, így kimondható, hogy mostantól az uniónak joga lesz szankciókkal sújtani a jogállamisági normákat megsértő tagállamokat. Sajnos az nem is lehet kérdés, hogy hazánk esetében élni fog-e az unió az új lehetőséggel, hiszen az egész mechanizmust azért akarták elfogadni, mert a magyarországi események alapján vált egyértelművé, hogy az EU eddig szinte tehetetlen volt abban esetben, ha egy tagország kormánya gátlás nélkül lopta el az embereket megillető uniós pénzeket.

Ez Európai Bíróság döntését Magyarország, az orbáni időhúzó politikai kezdeményezéssel kényszerítette ki, ezért egyértelmű, hogy a szankciókat is Magyarországgal, az Orbán-kormánnyal szemben fogják először alkalmazni.

A mai döntés fényében az áprilisi választások tétje még világosabbá vált: amennyiben a Fidesz győz, akkor nem fogunk hozzájutni a magyar embereket, a magyar gazdaságot megillető forrásokhoz. Orbánnak két lehetősége marad és mindkettő súlyos, eurómilliárdokban mérhető kárt okoz majd az országnak. Vagy kilépteti az országot az unióból, vagy egy újabb szabadságharcnak álcázva a magyar emberekkel fizetteti meg saját jogaik elvesztésének árát.

Amennyiben április 3-án az Egységben Magyarországért szövetség győz, akkor néhány hét alatt felszámoljuk a pártállamot, Magyarország az EU teljes jogú tagállama lesz, nem kell az uniónak saját polgárai védelmében szankciókat alkalmaznia a magyar kormány ellen és minden nekünk járó uniós forrást megkapunk.”

https://www.pecsma.hu/hirzona/az-orban-kormany-fontos-pert-vesztett-el-az-eu-ellen/

Hirdetés