17 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletÉpül már a Meseerdő a volt vidámpark helyén

Épül már a Meseerdő a volt vidámpark helyén

A Pintér János Parkmegújítási Program keretében a Biokom munkatársai már javában dolgoznak az egykori vidámpark területén, ahol várhatóan még idén tavasszal megnyitja kapuit egy varászlatos Meseerdő.

A városüzemeltetési társaság közleményéből tudtuk meg, hogy szakembereik már dolgoznak a Meseeredő kialakításán. Ahogyan arról lapunk korábban már beszámolt, a 12 állomásos tematikus park ötletét Császár Levente, „Dömörkirály” című mesekönyve adta, amely a pécsi szén megtalálásáról szól. A könyvben óriások és törpék engednek bepillantást Pécs mondavilágába, így a volt vidámpark helyén felépülő Meseerdőben is találkozhatunk majd ezekkel a különleges lényekkel.

Lesz trónterem is a Meseerdőben

A Biokom most arról is beszámolt, hogy a park egyik leglátványosabb alkotását, egy fekvő óriási szobrát Baráth Gábor maszkfaragó, építész készíti, aki saját közösségi oldalán már meg is osztott néhány fotót arról, hogyan áll a mű.

A Biokom munkatársai már dolgoznak a Meseerdő kialakításán

A teljesség igénye nélkül a Biokom ízelítőt adott abból, mi mindenre lehet majd számízani a Meseerdőben. Megnézhetjük majd az óriások szobáját és egy óriási bányászlámpát, láthatjuk majd a tündérek faluját, ráadásul még egy tróntermet is berendeznek majd az egyik állomáson.

Mindezek mellett a városüzemeltetési társaság készül még sok egyéb installációval és meglepetéssel is.

A mecseki szén megtalálásáról szól majd a történet

A munkálatok keretében a kiszáradt, elhalt, vagy már kidőlt, balesetveszélyes fákat is eltávolítják a szakemberek. A Meseerdő nem csupán egy újabb attrakció lesz Pécs számára, hanem egy olyan hely, ahol a gyerekek és felnőttek egyaránt átélhetik a mese világának csodáját és varázsát – zárul a cég közleménye.

Kiemelt képünkön Baráth Gábor, és a készülőfélben lévő mecsei óriás. Fotó: Baráth Gábor/Facebook

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő