11 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldFelmentették Pécsen a férfit, aki felgyújtotta volt párját

Felmentették Pécsen a férfit, aki felgyújtotta volt párját

Nem tudta feldolgozni a szakítást, elhatározta, hogy végez a nővel… Jogerős ítélet született a Pécsi Ítélőtáblán.

A vádirat szerint a sértett 2021 áprilisában véget akart vetni a vádlottal fennálló viszonyának, amit közölt is a férfival, aki azonban ezt nem akarta elfogadni. Emiatt több alkalommal vita alakult ki köztük.

2021. április 25-re virradó éjjel a vádlott a sértettnél tartózkodott és ismét vitatkoztak a szakítás miatt. Reggel a férfi kocsival elment, gázolajat szerzett…

Mivel nem tudta elfogadni, hogy párja véget vet kapcsolatuknak, elhatározta, hogy végez vele.

Visszatért a nőhöz, aki a bejárati ajtó előtt állt, lelocsolta a nála lévő gázolajjal, majd öngyújtóval meggyújtotta a ruházatát. A férfi megpróbálta megakadályozni a sértettet, hogy eloltsa a
tüzet, a nőnek azonban sikerült a lakásba beszaladnia és a fürdőszobában megfékezte a lángokat.

Ezt követően megkérte a férfit, hogy hívja át a barátnőjét, ezt meg is tette. A barátnő rögtön észrevette az égési sérüléseket, és kórházba vitte a nőt, ahol huzamosabb ideig állt kezelés alatt.

A sérülések miatt közvetlen életveszélyben volt, a gyógyulás legalább 4-6 hónapra tehető és nagy valószínűséggel maradandó fogyatékosság alakulhat ki nála.

Az első fokon eljárt Szekszárdi Törvényszék a lefolytatott bizonyítási eljárást követően a vádlottat az ellene előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette.

A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a Szekszárdi Törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és azt helybenhagyta. Az ítélet jogerős.

A döbbenetes esetről itt írtunk korábban.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő