11 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapPécs AktuálGyilkossággal vádolják a trafikrablókat

Gyilkossággal vádolják a trafikrablókat

A vád szerint emberölés és előkészülete, életveszélyt okozó testi sértés, számos fegyveres rablás – köztük négy trafik kirablása – írható a számlájára annak a 6 főből álló bűnözői csoportnak, akiknek bírósági tárgyalása hétfőn kezdődött Pécsen.

Az eredetileg 7 fős csoport egyik tagja még tavaly tavasszal felakasztotta magát a pécsi börtönben, mert felmerült a gyanú, hogy egy pécsi hajléktalan macsétás lekaszabolásához is köze lehetett. A vádlottak számtalan betörést és rablást követtek el Baranyában 2013 és 2014-ben. A hajléktalan férfinek a gyanú szerint azért kellett meghalnia, mert lebuktathatta volna őket, ugyanis véletlenül hallott a rablásokról.

G. Cs.-t rendőrségi kihallgatása előtti éjjel a Lánc utcai 2-4-es társasház lépcsőházban mészárolták le.

– Holnap mész kihallgatásra? – a tárgyaláson elhangzottak szerint ezt a kérdést tette fel a vádlott, K. Krisztián. Amikor a hajléktalan igennel válaszolt, már le is csapott a bozótvágóval. A férfit hiába szállították kórházba és műtötték meg többször, nem lehetett megmenteni az életét.

Az nyomozás adatai szerint a banda összesen kilenc lakásba, irodába tört be, ahonnan kb. 2,5 millió forint értékben tulajdonítottak el vagyontárgyakat. Mivel nem tudtak eleget össze lopni, ezért négy trafikot is kiraboltak, ahonnan összesen 750 ezer forintot zsákmányoltak. A vádirat szerint a trafik rablásokat minden esetben K. Krisztián első rendű vádlott követte el. Símaszkban, búvárszemüvegben bement a dohányboltokba, ahol a nála lévő gázpisztollyal az eladókat megfenyegette, két alkalommal rájuk is lőtt. A többiek pedig figyeltek a bolt előtt, vagy a kocsit vezették.

A banda ezeken kívül egy Komlóhoz közeli községben betört egy házba, tagjai az ott élő idős embert acélcsővel megverték, majd elvették ötezer forintját.

gang

A vádlottakat az utolsó akciójuk előtt fogták el, a Ferencesek utcájában lévő ékszerbolt kirablását tervezték, amelyhez éles lőfegyvert, hangtompítót, valamint lőszert szereztek be.

Az ügyészség K. Krisztiánt aljas indokból elkövetett emberöléssel, életveszélyt okozó testi sértéssel, fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben elkövetett rablással és egyebek mellett lopással is vádolja. Társai a vád szerint bűnsegédként és társtettesként vettek részt a bűncselekmények nagy részében.

A tárgyalást több napon keresztül tartják Pécsen, több száz tanút hallgatnak meg az ügyben.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő