16 C
Pécs
vasárnap, május 12, 2024
KezdőlapHírzónaHonvédelem mindenfelé

Honvédelem mindenfelé

Szeptember 30-án „Acitve Guardian 2013” elnevezéssel országos honvédelmi gyakorlat kezdődött, amely október 18-ig tart. A számítógépes szimulációs rendszerrel támogatott műveletvezetési gyakorlaton magyar, amerikai és szerb katonai alakulatok is részt vesznek, írta közleményében Dr. Hargitai János, kormánymegbízott.

Hangsúlyozta, hogy ehhez modulként kapcsolódik a „Védelmi Igazgatás 2013” gyakorlat, melynek keretében a különleges jogrend honvédelmi feladatait gyakoroltatják a védelmi igazgatás központi, megyei és járási szintjein. A gyakorlaton fiktív helyzet alapján, a megelőző védelmi helyzet, majd a rendkívüli állapot kihirdetését követően, a megyei védelmi bizottság, a helyi védelmi bizottságok, valamint a védelmi igazgatásban közreműködő szervek kidolgozzák intézkedéseiket a közigazgatási szervek különleges jogrendi működésére.

– Az országos, komplex szakterületeket és szervezeteket érintő gyakorlat baranyai vonatkozásainak előkészítésére a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnökeként rendkívüli és összevont megyei védelmi bizottsági ülést hívtam össze, amelyen meghatározásra kerültek a megyei védelmi bizottság teendői, a helyi védelmi bizottságok, valamint a polgármesterek feladatai – írta a kormánymegbízott.

Mivel a  védelmi bizottságok rendszere a közelmúltban átalakult, ezért a résztvevők a  változásoknak a gyakorlatban történő átültetésére, vezetési szintek és a különböző szervezetek közötti együttműködésre és az információ áramlásra is nagy hangsúlyt fektetnek a feladatok megvalósítása során.

A gyakorlatba a lakosságot nem vonják be.

 

 

 

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő