15 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapHírzónaÍzelítő a pokolból

Ízelítő a pokolból

A hétvégén tartották meg a 3. Elite Challenge, „a pokol 120 órája” ismertető
elő programját Orfűn. A Beavatás című nyílt napon az érdeklődők  kipróbálhatták, milyen edzettségi állapotban vannak. Ami közös volt bennük, az az, hogy mind megbizonyosodtak róla: májusban könyörtelen, „gyilkos” erőpróba vár a jelentkezőkre.

„Az Elite Challenge-en a legkeményebb harc vár rátok, mert a legnehezebb ellenfelet kell legyőznötök: önmagatokat.” A többi közt ezzel a gondolattal köszöntötte a megjelenteket Koltai Arnold a Rácz-tanyai nyílt nap bevezető előadásán. Az EC ötletgazdája és vezető instruktora mintegy 40 fős közönség – más instruktorok, volt és leendő versenyzők, valamint azok ismerősei – előtt kivetítéssel egybekötött ismertetést adott arról, mi is ez a kiválasztó tréning, és mire számíthat az, akik belevág a május 1-je és 5-e között sorra kerülő erőpróbába. Röviden összefoglalva: végletekig kizsigerelő feladatokra, verítékre és szenvedésre, de bajtársi közösségre és felejthetetlen élményre is. És mindenekelőtt arra, hogy rendkívül sok mindent megtanulhat – önmagáról.

…itt már nem volt annyira „vadon”

Koltai Arnold – aki egyébként a magyar honvédség híres Skorpió és Rohamlövész tanfolyamának atyja – világossá tette a megjelentek előtt: nem játékot, és nem is katonai tábort szerveznek, hanem katonai jellegű kiválasztó tréninget. Annak programja az USA Különleges Erőinek kiválasztó fázisát, és a magyar honvédség rohamlövész-tanfolyamának első hetét öleli fel, annak pontos, kérlelhetetlen követelményeivel. Aki végigcsinálja, a komoly presztízsű Elite Challenge-felvarró tulajdonosa lesz – de aki nem, igazából az sem vall kudarcot. Mert ha megpróbálta, küzdött, feszegette a határait, már büszke lehet magára.

A 22 éves, egyetemista Márk Tatabányáról érkezett a Beavatásra. Azt mondja, szülei hívják fel figyelmét az Elite Challenge-re, biztatták, hogy vegyen részt rajta: – Nagyon izgalmas, egyedülálló kihívásnak hangzik ez az egész. Én puding vagyok, de szeretném tudni, hogy mennyire – fogalmaz. Aztán rögtön kiderül, hogy mégiscsak sportos fiatalember. A legtöbb jelölttel együtt ő is ügyesen teljesít mind a tornatermi gyakorlatok során, mind az erdei, kiépített akadálypályán. A különböző kúszó-, mászó- és futófeladatok persze most csak ízelítőül szolgáltak, de a próbálkozók tudják, mert elmondták nekik: májusban a többi közt napi 2 órás alvással, éjszakai feladatokkal, 50 km-es erőltetett menettel, brutális terheléssel nehezített megpróbáltatás vár rájuk.

A Beavatást végigcsinálta a Class FM Morning Show-jának műsorvezetője, Vadon János is. A végén így összegezte tapasztalatait: – Az a kis ízelítő, amit most kaptam, megerősített abban, hogy egy ilyen megmérettetést nem lehet félvállról venni, az embernek fizikailag és pszichikailag is a topon kell lennie ahhoz, hogy helyt tudjon állni, de ennek a jutalma olyan élmény lehet, ami akár egész életére elkísérheti. Az Elite Challenge hatalmas kaland és önismereti tréning is egyben, de tényleg csak kellő elszántsággal és motivációval szabad nekifutni!

Bővebb információval az Elite Challenge honlapja (http://elitechallenge.hu) és Facebook
oldala (http://facebook.com/ELITECHALLENGE) szolgál, de a program toborzó filmje
(http://www.youtube.com/watch?v=WpZWbG2MVjI) is megtekinthető.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő