15 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletJónak tűnő igazolás a PMFC-nél

Jónak tűnő igazolás a PMFC-nél

Élvonalbeli tapasztalattal is rendelkező, rutinos középpályást igazolt a PMFC NB II.-es labdarúgócsapata.

Bár balgaság lenne pálcát törni a PMFC felett a Merkantil Bank Liga első négy fordulóját követően, hiszen eddig veretlen a csapat a bajnokságban, azért a megszerzett nyolc ponttal együtt is látható volt az elmúlt hetekben, hogy ami a támadásokat illeti, akadnak gondok Weitner Ádám együttesénél.

Eddig csak a lelátóról lehetett hallani a kriktikus hangokat e téren, mostanra azonban kiderült, hogy a klub vezetése is tisztában volt vele, szükséges még az erősítés. Erre utal legalábbis a Munkás mai bejelentése, hiszen Hudák Martin személyében támadó középpályást igazolt az együttes.

A 29 esztendős Hudák neve az NB II.-ben egyáltalán nem cseng rosszul, hiszen miután a Vidi színeiben bemutatkozott az élvonalban, az ZTE-vel bajnok lett a másodosztályban. Később szerepelt Szegeden, majd éveken át a Soroksárt erősítette. Pályafutása során eddig összesen 28 NB I.-es, és 145 NB II.-es mérkőzésen lépett pályára. A mostani szezont az NB I.-es Mezőkövesdben kezdte meg, most onnan szerződtette őt a PMFC. A játékos elsősorban a támadások felépítésében lehet majd a csapat hasznára, ami el is kél, Nikitscher Tamás távozása óta épp egy ilyen tipusú futballista hiányzott a pécsi együttesből.

– Örülök, hogy itt lehetek – nyilatkozta a klub honlapján Hudák Martin. – Nagyon szimpatikus volt számomra az, amit a klub vezetői felvázoltak. A sportigazgató és a vezetőedző is éreztette velem, hogy számít rám, ezért is döntöttem a váltás mellett. Nagyon tetszett a mérkőzés, rendkívül szervezetten játszott a csapat. Támadó szellemű játékosként szeretném gólokkal, gólpasszokkal segíteni a PMFC-t, ugyanakkor korábban szerepeltem már védekezőbb szerepkörben is, így a középpálya mindkét posztján otthonosan érzem magam.

Most már csak egy (vagy két) veszélyes támadóra lenne szükség, és talán elindulhatna végre a gólgyártás Mecsekalján.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő