15 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
Kezdőlapne pipáld kiKétszer is tart évértékelőt Orbán Viktor?

Kétszer is tart évértékelőt Orbán Viktor?

Két alkalommal mond februárban évértékelő beszédet Orbán Viktor kormányfő – írta a Népszava pénteken.

A napilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt közölte: a miniszterelnök – eddigi szokásától eltérve – február 14-én, a parlament tavaszi ülésszakának nyitónapján az Országházban mond beszédet, amelyben összegzi mindazt, ami a választások óta történt, várhatóan bejelenti a gazdasági intézkedéseket, illetve a következő hónapok politikai menetrendjéről ejt majd szót.

A cikk szerint a Fidesz elnöke a saját hagyományait követve a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérését is elfogadja és a rendezvényükön is tart értékelést.

A Népszava fideszes körökből úgy tudja, hogy a külső helyszínen tartandó értékelést ezúttal szeretnék valamilyen formában nemzetközivé tenni, azon több tekintélyes, Európában elfogadott politikus is felszólalhat.

A napilap felidézte: a Fidesz elnöke a parlamentben még soha nem mondott országértékelést.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő