8 C
Pécs
szombat, október 12, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldLakhatásért cserébe dolgoztatott egy kiszolgáltatott férfit – letartóztatták

Lakhatásért cserébe dolgoztatott egy kiszolgáltatott férfit – letartóztatták

A Pécsi Járásbíróság november 21-én rendelte el egy középkorú férfi letartóztatását emberkereskedelem és kényszermunka bűntette alapos gyanúja miatt. 

A vádirat szerint a gyanúsított a sértett férfi helyzetét kihasználva 2020 nyarán lakhatás céljából befogadta, majd ezt követően különböző kerti munkákat és ház körüli feladatokat végeztetett vele. Az elvégzett munkáért aránytalan ellenszolgáltatást nyújtott, teljesen kihasználta. Amikor ezt a sértett szóvá tette, a férfi agresszívvé vált, azzal fenyegette, amennyiben a munkát nem végzi el, meg fogja verni.

A szabad mozgásban is gátolta, folyamatosan ellenőrizte áldozatát.

A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárásban részt vevők megfélemlítésével, jogellenes befolyásolásával veszélyeztetné, illetve meghiúsítaná a bizonyítást, erre tekintettel a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A bíróság határozatát az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása érdekében jelentettek be fellebbezést, így a végzés nem végleges – zárul a vádirat.

A döbbenetes esetről itt írtunk.

https://www.pecsma.hu/bunugyek/video-igy-fogtak-el-a-kiszolgaltatott-embert-munkara-kenyszerito-ferfit/

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő