15 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapHírzónaMég idén érkezik a Huawei

Még idén érkezik a Huawei

Jelentős számú munkahelyeket teremt Pécsett és Komáromban az egyik vezető kínai távközlési társaság, a Huawei. Az egész európai kontinenst kiszolgáló pécsi elosztóközpont létrehozását még ebben az esztendőben elkezdik – mindezt a héten Kínában tárgyaló Páva Zsolt mondta lapunknak telefonon.

Mint arról már korábban elsőként lapunk beszámolt róla, a Huawei kínai távközlési vállalat Pécsett hozza létre a brazíliai után a második legnagyobb ellátó központját. A termelés és a logisztikai szolgáltatások bővítésének köszönhetően Magyarország és Pécs lesz Kína egyik vezető vállalatának külföldi beruházási célpontjai közül az egyik legfontosabb.

Páva Zsolt polgármester a kínai cég meghívására a héten Kínában tett látogatást. Mint azt lapunknak telefonon elmondta, a világszerte több mint százezer embernek munkát adó társaság európai szemmel felfoghatatlan méretű, két négyzetkilométeres területen működő központjában jártak. Az egyik vezető beosztású igazgatóval folytattak tárgyalásokat, s mint kiderült, a kínaiak még idén hozzáfognak európai elosztó központjuk pécsi létrehozásához.

A megbeszéléseken a Huawei szándékairól és a pécsi lehetőségekről, az új ipari parkról, a megyeszékhely infrastruktúrájáról esett szó. Elsősorban az Elcoteq bázisait, azt tovább bővítve működnének, s egy Komáromban lévő üzemet is használnának, tehát nem hagyományos értelemben vett gyáralapításról beszélhetünk.

Mindennek ellenére az ázsiaiak egyelőre meg nem határozott számú, de jelentős mennyiségben teremtenének munkahelyet – mondta a polgármester. Korábbi sajtónyilatkozatok szerint mindenesetre ezres nagyságrendben létesülhetnek állások. Magyarország a beruházásokkal az Uráltól Írországig és Észak-Afrikáig a cég fő elosztó központját alapítja így meg.

Az előzményekhez hozzátartozik az is, hogy a Huawei 2009-ben már létrehozta Pécsett kísérleti jelleggel az Europe Supply Center (ESC) elnevezésű ellátó központját azzal a céllal, hogy komplex ellátási hálózatot építsen ki a távközlési berendezésekkel kapcsolatos piaci igények kielégítésére. A központ exportja tavaly 600 millió dollárt tett ki, az idén 100 százalékos növekedést várnak.

Gavin Dai a pécsi jövővel kapcsolatban elmondta: „mindez stratégiai lépés a Huawei számára Európában és globálisan egyaránt, és nagyszámú munkahelyet teremt Magyarországon, valamint üzleti lehetőségeket a helyi kis- és középvállalatok, beszállítók számára.

Polgármesteri sajtóközlemény:

„Több ezer új munkahely Pécsett – már idén

Kínában jártam az elmúlt napokban, hogy személyesen tárgyaljak az egyik legnagyobb távol-keleti multinacionális cég vezetőivel. A Huawei már jelezte, Pécsett építené fel a második legnagyobb európai központját, amely több ezer új munkahelyet jelentene a városnak.

Nagyon fárasztó út volt, de megérte!

A világszerte több mint százezer embernek munkát adó társaság európai szemmel felfoghatatlan méretű, két négyzetkilométeres területen működő központjában jártunk, mert szerettem volna megismerni a kutatási és fejelsztési részlegek pontos munkáját, illetve az igényeiket.

Az egyik vezető beosztású igazgatóval tárgyaltam, s mint kiderült, a kínaiak még idén hozzáfognak európai elosztó központjuk pécsi létrehozásához.

Egyelőre azt tervezik, hogy elsősorban az Elcoteq bázisain, illetve azt tovább bővítve működnének, és egy Komáromban lévő üzemet is használnának, tehát nem hagyományos értelemben vett „zöldmezős” gyáralapításról beszélünk.

Bár konkrét számot még nem tudok, tárgyalópartnereim azt egyértelműen jelezték, hogy igen komoly létszámú munkaerőre lesz szükségük, ami több ezres nagyságrendet jelent.

Örülök annak, hogy Pécs adhat otthont ennek a hatalmas cégnek, s mi leszünk az Uráltól Írországig és Észak-Afrikáig a társaság fő elosztó központja!

Ez Pécs és a pécsiek sikere!

Páva Zsolt
Pécs polgármestere

Pécs, 2011-05-06”

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő