19 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapHírzónaMerkely Béla: „Magyarországon nem lesz negyedik hullám"

Merkely Béla: „Magyarországon nem lesz negyedik hullám”

Azok között viszont, akik nincsenek beoltva, továbbra is lehetnek súlyos lefolyású, akár halállal végződő megbetegedések is – mondta Merkely.

„Ott, ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám” – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A 24.hu cikke szerint Merkely Béla a műsorban arról beszélt, hogy

Magyarországon nagy valószínűséggel közel vagyunk a nyájimmunitás eléréséhez vagy már el is értük, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes emberek, családok, akik nem oltatták be magukat, nem fertőződhetnek meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy azok között, akik nincsenek beoltva, továbbra is lehetnek súlyos lefolyású, akár halállal végződő megbetegedések is.

Merkely arra számít, hogy tovább csökken a kórházban lévők száma, és mihamarabb egyszámjegyűre csökken a napi halálesetek száma, majd a járvány a nyár folyamán „teljes mértékben eltűnik”.

Merkely Béla szólt arról is, hogy aki már átesett a koronavírus-megbetegedésen, annak – nemzetközi adatok szerint – elég egy védőoltás beadása is. Ahol volt bizonyított fertőzöttség, ott az első vakcina az úgynevezett booster, azaz gyorsító hatású oltás – mondta, kiemelve: aki viszont nem esett át a betegségen, annak nagy szüksége van a második oltásra is, mert az fogja jelentős mértékben emelni a szervezetben az ellenanyag szintjét és növelni a sejtes immunitás aktivitását.

További részletek a 24.hu cikkében olvashatók.  

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő