Művészettel a fogyatékossággal élőkért

Hirdetés

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) december 3-át a fogyatékossággal élő emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében sérültté váltak problémáira.

Hazánkban több mint 600 ezerre becsülik a tartósan egészségkárosodott és fogyatékossággal élő emberek számát, sorsuk alakulása közvetve a lakosság mintegy harmadát érinti.

Az idén 30 éves pécsi Fogd A Kezem Alapítvány enyhén és közepesen súlyos értelmi fogyatékossággal élő felnőttek számára nyújt nappali, lakhatási és foglalkoztatási szolgáltatásokat, de ezek mellett folyamatosan fejleszti is őket. A világnapra Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karával közösen alkottak, melyen egyetemi hallgatók és az alapítvány fiataljai festettek, rajzoltak egy felületre.

Integrált művészet az egyéni fejlesztéséért

A Fogd A Kezem Alapítvány 2015-től működik együtt a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karával, ekkortól végeznek közösen Art Brut! – integrált művészeti szemináriumot. A szabadon választható speciális óra célja a felnőtt intellektuális akadályozottsággal élő alkotók, illetve a képzőművész szakok hallgatói közötti kapcsolatkeresés, a művészet forráskutatása, az Art Brut jelen ideje. A sérült fiatalok így egyfajta vendéghallgatóként betekintést kapnak az egyetemi életbe a szorgalmi időszak minden második hetében, míg a hallgatók inspirációt gyűjthetnek a fiatalok őszinte, gátlásoktól mentes alkotási folyamatából.

Az alapítvány és a Művészeti Kar közös videót is készített az alkotási folyamatról:

Hirdetés