14 C
Pécs
vasárnap, május 12, 2024
KezdőlapKultZónaNémetországi turnéra indul a Pécsi Balett

Németországi turnéra indul a Pécsi Balett

Rómeó és Júlia című előadását mutatja be a Pécsi Balett Fellbachban november 8-án és 9-én.

Közel négy éve kapott meghívást a németországi Fellbach városától a Pécsi Balett társulata, hogy a Rómeó és Júlia című előadásukat bemutassák testvérvárosukban – olvasható a társulat közleményében. Az előadások már ki voltak tűzve, amikor a világjárvány közbeszólt. A programot akkor elhalasztották, de az egyeztetések folyamatosan zajlottak azóta is.  Az időközben újraindult repertoárjátszásuk mellett, mely szerencsére igen sűrű és változatos, a Pécsi Balett

november 6. és 10. között végre megvalósíthatja a német turnét.

Vincze Balázs szenvedélyes és dinamikus táncnyelve keltette új életre William Shakespeare szerelmespárjának meséjét. A különleges látványvilágról Cziegler Balázs díszlettervező és Kiss Julcsi jelmeztervező kreatív fantáziája gondoskodott. A Rómeó és Júlia eredeti zenéjét – klasszikus inspirációkra – Riederauer Richárd írta. Az innováció és hagyománytisztelet jegyében továbbra is az a társulat célja, hogy megérintsék a nézők szívét és elgondolkodtassunk.

Kiemelt képünk forrása: Rajnai Richárd/Pécsi Balett

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő