Pár nap alatt 3 lakástűz Pécsett: a füstérzékelő életet menthet!

Hirdetés

Az őszi-téli időszakban a szokásosnál is gyakoribbak a lakástüzek. Novemberben a halottak napja, decemberben a karácsony ad okot a mécsesgyújtásra, de sokan egyébként is szeretnek apró fényekkel fellépni a korai sötétedés ellen. Emellett a konyhákban a legsűrűbbek a nyílt láng okozta balesetek, holott a néha végzetes baj könnyen megelőzhető lenne – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösségi oldalán jelentek meg elrettentő fotók és hasznos tippek. Sajnos Pécsről három kép is akadt a felsorolásban a múlt hétről. 

A szervek a posztban arra hívták fel a figyelmet, hogy a csupán néhány ezer forintos áron beszerezhető füstjelző 85 decibellel sípol, 80-nal riaszt, így azt biztosan meghalljuk, vagyis akár az életünket is megmentheti. A lakástüzek többségénél ugyanis nem a lángok okoznak sérülést, hanem a felszabaduló füst vezet mérgezéshez, rosszabb esetben halálhoz – írták.

Hozzátették:

A statisztikák szerint nemcsak haláleset nem következett be, hanem füstmérgezést sem szenvedett senki azokban a lakásokban, házakban, ahol volt füstérzékelő.

Néhány pécsi elrettentő példát is felsoroltak, melyek közül egy ráadásul sajnos tragédiához vezetett:

November 3-án érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, mely szerint a Feitig Imre utcában kigyulladt egy társasházi lakás. A tűzoltók néhány perc alatt a helyszínre vonultak, ahol egy korábbi tűz nyomait és egy holttestet találtak. A baleset pontos keletkezési körülményeinek feltárása érdekében vizsgálat indult. A tragédiáról lapunk is beszámolt a napján.

Mécses okozott tüzet november 4-én hajnalban, a Tüke utcában. A házban élő férfi este gyújtott gyertyát megemlékezés céljából, éjszaka kutyája ugatására ébredt. A nappaliban ekkor már a bútorok égtek. A tulajdonos eloltotta a tüzet, könnyű sérüléseket szenvedett, a mentők kórházba szállították. Az esethez a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik átvizsgálták a helyiséget, de egyéb beavatkozásra nem volt szükség.

November 6-án tűz keletkezett egy lakásban, a Szigeti úton. A konyhában égő olaj miatt csaptak fel a lángok. 18 embernek kellett elhagynia a társasházat, hármójukat a pécsi hivatásos tűzoltók az erkélyről mentették meg. Egy sugárral eloltották a tüzet, illetve átvizsgálták és kiszellőztették a házat. Az érintett ingatlan lakhatatlanná vált. Az esetről itt írtunk korábban.

Fotók: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook

Hirdetés