21 C
Pécs
szombat, május 11, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletImázsépítés a sógorral - folytatódott a volt PVH-igazgató pere

Imázsépítés a sógorral – folytatódott a volt PVH-igazgató pere

Tanúk meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Pécsi Járásbíróságon az a pótmagánvádas per, amit az önkormányzat cége, a Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) igazgatója, Szabó Szilárd indított a cég korábbi, 2019 decemberében menesztett vezetője, Szentgyörgyi Dávid ellen. A vád: hűtlen kezelés. 

Az előző, februári tárgyalásról ITT írtunk.

A 2019-es önkormányzati választások után a pécsi önkormányzatnál és cégeinél elindult, dr. Bodnár Imre nevével fémjelzett átvilágítások dobták a felszínre a Pécsi Vagyonhasznosító két beszerzési ügyét.

Jól megfizetett Skype-meetingek

Az egyik egy budapesti cég marketing- és kommunikációs feladatokkal való megbízása, amivel kapcsolatban már 2019 nyarán is több furcsaság felmerült. A Szabad Pécs akkor közérdekű adatigénylésben kérte ki önkormányzati cégek marketing- és reklámköltéseiről szóló adatokat, amire egyedül a PVH adott, teljesen abszurd elutasító választ. Az adatokért indított per sikeres volt, így kiderülhetett, hogy személyes kapcsolatok, összefonódások játszhattak közre a cég kiválasztásában. Az önkormányzati átvilágítás szerint is több szabálytalanság történt a szerződés megkötésekor és a teljesítése során. A szerződést egyébként 2019 januárjában kötötték határozott időre, december 31-ig, és 14,8 millió forintról szólt.

Ma elsőként a budapesti cég egykori ügyvezetőjét, jelenlegi résztulajdonosát hallgatta meg tanúként a bírság.

A pótmagánvádló ügyvédeinek kérdései több irányból közelítették a szerződést és a cég által állítólag elvégzett munkát:

  • Pontosan milyen munkát végzett el a cég a PVH-nak, mi volt az az innováció, amire az önkormányzati cégnek szüksége volt?
  • Valóban szüksége volt-e a vagyonhasznosítónak a megbízott cég munkájára?
  • Az ügyvezető-tulajdonos tisztában volt-e azzal, hogy a cégének másik tulajdonosa sógora a PVH kommunikációs vezetőjeként tevékenykedő E.R-nek, aki egyébként élettársa volt a PVH akkori igazgatójának. (E.R.-t is meg akarta hallgatni a bíróság már korábban, de ő jelenleg Dubajban él életvitelszerűen, Skype-on akarták meghallgatni, de e-mailben közölte: Dubajban nem működik a szolgáltatás.)
  • Tudja-e, mivel foglalkozik a PVH?

A férfi elmondta: jött egy megkeresés a PVH-tól, csináltak egy ajánlatot, nyertek, és elkezdték a munkát. Feladatuk “reklámkommunikáció” volt, imázsépítés és marketing, rendezvények stratégiáját kellett kidolgozniuk. Teljesítésigazolás nélkül nem küldött számlát, – mondta. Az adott hónapra mindig jött valami feladat, amit elvégeztek.

Úgy emlékezett, az említett E.R. volt a fő kapcsolattartó. Ők tanácsokat adtak, felhívhatták őket, ha kellett. A volt ügyvezető nem tudott válaszolni arra az ügyvédi kérdésre, hogy hány százalékát tette ki a megbízásaiknak a pécsi munka. Arra sem nagyon emlékezett, hányszor járt Pécsett, de Skype-meetingek rémlettek neki. Nem tudott konkrétumot mondani azzal kapcsolatban sem, hogy hol zajlottak a pécsi találkozások, és hogy ezeken pontosan kik vettek részt. 

Kérdésre elmondta, tudja, hogy tulajdonostársa E.R. sógora, de arról állítása szerint nem volt tudomása, hogy milyen kapcsolatban van egymással ER és Szentgyörgyi. Szerinte sikeres volt az imázsépítés, az ügyfél elégedett volt,, de végül – ahogy fogalmazott – “minden romba dőlt”, mert “vezetőségváltás” történt a cégnél.

A tanú zavaros válaszokat adott az arra vonatkozó ügyvédi kérdésekre, hogy tudja-e, mivel foglalkozik a PVH, mi az üzleti stratégiája, és azon ők mennyiben változtattak, vagy kívántak változtatni. Arra a kérdésre, mi volt az innováció, amit belevittek az egészbe, azt válaszolta: “magunkat”. Említett egy állítólag tízezer fős, 2019-es gyereknapot, de hogy ennek megszervezésében nekik mi volt a szerepük, arra már nem nagyon emlékezett.

Mint a tanú elmondta, nem merült fel bennük, hogy a rokoni kapcsolatból bármi baj lehet.

Szentgyörgyi védője megkérdezte, ki volt a fő kapcsolattartó a cég és a PVH részéről, illetve hogy tudja-e igazolni, hogy Skype meetingek történtek. A tanú elmondta: tulajdonostársa és E.R. voltak a kapcsolattartók, és tudja igazolni a meetingeket.

Itt a szoftver, hol a szoftver

A másik ügy egy vállalatirányítási szoftver beszerzéséről szól, amit a PVH jelenlegi vezetése szerint lényegében soha nem is lehetett használni. Sőt, a szakvélemények alapján a leigazolt teljesítések nincsenek arányban a szoftver valós fejlesztésével.

A bíróság ebben az ügyben meghallgatta a PVH jelenlegi ingatlanhasznosítási osztályvezetőjét, aki műszaki csoportvezető volt Szentgyörgyi idején. A tanú elmondta, a szoftverrel egyáltalán nem találkozott, nem használta, holott munkaköréből adódóan a fejlesztésében is részt kellett volna vennie.

Ezt követően a PVH jelenlegi gazdasági vezetője tett tanúvallomást, aki 2020 augusztusától dolgozik a cégnél, az informatikai terület is hozzá tartozik. Elmondta, amikor a céghez került, azt tapasztalta, hogy teljesen korszerűtlen az informatikai, vállalatirányítási rendszer, de egy újonnan bevont cég révén 2021 januárja óta új rendszer működik. Hozzátette, kevesebb mint fele annyi pénzből állt fel a rendszer, mint amit a Szentgyörgyi idején megbízott cégnek kifizettek, ráadásul utóbbi vállalkozás csak kis részben tudta megvalósítani, amit vállalt.

Mint elhangzott, több mint húsz milliót fizettek ki akkor az informatikai cégnek.

Szentgyörgyi védője megkérdezte a tanút, látta-e a szerződést, a válasz nem volt. Az ügyvéd szerint így nem lehet tudomása arról, pontosan mit teljesített a cég és mit nem.

A per további tanúk meghallgatásával június 15-én folytatódik.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő