11 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletPMFC–Szeged 0-0 – ebben nem volt több

PMFC–Szeged 0-0 – ebben nem volt több

Egy nem túl magas színvonalú meccsen 0-0-s döntetlent játszott a PMFC hazai pályán a Szegeddel az NB II. 36. fordulójában.

Szikrázó napsütés, közel ezer szurkoló – ilyen körítéssel igazából minden adott volt ahhoz, hogy a PMFC egy jó kis meccset játsszon a Szegeddel.

Mondjuk a semleges szemlélő gyorsan meg is találhatta volna a számítását, a második percben ugyanis Sági a felezővonal környékéről adott haza egy labdát, csakhogy vagy ő nem nézett fel a passz előtt, vagy Bukrán kapus bambult el, mindenesetre az biztos, hogy nagyon kicsin múlt, hogy nem született egy orbitálisan nagy öngól. Ezt azonban megúszta a Pécs, és pár perc elteltével már látszott is, hogy a kezdeti meg nem értés után egyre olajozottabban működik a gépezet. Ezzel együtt is az első szűk fél óra legérdekesebb szituációja az volt, amikor sérülés miatt le kellett cserélni Hegedűs Márkot, igaz ezt a hazaiak nagyon szívesen megspórolták volna maguknak.

Egészen az első félidő hajrájáig kellett várni az újabb izgalmakra. Előbb Csoboth lapos lökete csattant a pécsi kapufán, majd nem sokkal később az okozott egy kis vidámságot, ahogyan Ódor tisztázott egy indítás után Adamcsek előtt. A kivágott labdája ugyanis a Szigeti úton közlekedő helyi járatú busz ablakait veszélyeztette. A csörömpölés végül elmaradt, ahogyan a gól is, 0-0-val vonultak az öltözőbe a csapatok.

Nem sokon múlt, hogy viszonylag hamar hátrányba kerüljön a második félidőn elején a Pécs, azonban szerencsére Bukrán remekül állta a sarat a szegedi próbálkozások közepette. Egyszer mondjuk már így is verve volt, de Temesvári fejese a PMFC szerencséjére a jobb kapufán csattant. Egy óra elteltével az azért világosan látszott, hogy Vas László csapata ezen a délutánon nem nagyon tud veszélyt jelenteni a Szeged kapujára, éppen ezért ekkor leginkább az volt a kérdés, hogy vajon az egy pontot legalább otthon tuják-e tartani Futóék.

Aztán azért az utolsó fél órába lépve a PMFC igyekezett erre rácáfolni, és érezhetően egyre nagyobb energiát feketett abba a hazai gárda, hogy az ellenfél térfelén okozzon nehéz pillanatokat a Szegednek, a mezőnyfölény ellenére azonban így sem jöttek a helyzetek.

Egy-egy szegedi kontra miatt még azért volt idegeskedni valója Bukránnak, de gól már nem született, így 0-0-val zárult az összecspás. A győzelem kiharcolásához a vendégek álltak közelebb, így az 1 ponttal igazából elégedett lehet a PMFC.

 

PMFC–Szeged 0-0
Labdarúgó-Merkantil Bank Liga, 36. forduló. Pécs, 900 néző. V.: Bana Gergely (Aradi, Kiss).
PMFC: Bukrán – Sági, Rácz, Dávid (Zsemlye, 46.), Katona – Grabant (Geiger, 46.), Nikitscher, Futó, Hegedűs (Svedyuk, 26.)– Adamcsek, Bíró B. (Tihanyi, 57.) Vezetőedző: Vas László.
Szeged: Molnár-Farkas – Ódor, Temesvári, Pejovics, Kővári – Simon Á. (Farkas, 82.), Kovács – Gajdos (Gréczi, 67.), Horváth K., Csoboth (Dobos, 87.) – Kóródi (Haruna,87.). Edzők: Kapics Bekim, Andorka Péter.

Fotó: PMFC / Kurdi József

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő