Ismét közösségi mozgásra hív a LAFARGE

2021 őszén ismét felvehetik a „nyúlcipőt” a dél-dunántúli iskolások, pedagógusok és a sportolni vágyók. Mindemellett az érdeklődők exkluzív betekintést nyerhetnek a Királyegyházi Cementgyár működésébe is a jubileumi Nyílt Nap keretében.

Idén hatodik alkalommal rendezik meg az Együtt Gyermekeinkért Jótékonysági Futóversenyt szeptember 17-én. A futóverseny 3 és 4 kilométeres távjait elsősorban az iskolásoknak és kísérőiknek ajánljuk, míg az aktívabb sportolókra az esti 11 kilométeres táv vár.

Az idei év szenzációja, hogy a rajtcsomag mellett a futóverseny történetében először kap minden befutó egyedi, kézzel készített beton érmet.

Az érmek különlegessége, hogy azokat a cementgyár dolgozói készítik el.

Mint minden évben, most is a támogatói és résztvevői bevételt jótékony célra fordítják: a résztvevő iskolák számára sporteszközöket vásárolnak. A jubileumi év sok támogatót is hozott a rendezvénynek, amely még magasabb szintű adományozást tesz lehetővé.

A hagyományosnak mondható rendezvénysorozat idén még jelentősebb lesz, mivel a
Jótékonysági Futóverseny mellett a LAFARGE 10. fennállása alkalmából jubileumi Nyílt Napra is invitálja az érdeklődőket. A délután során a cementgyárba látogatók kisvasúttal utazva ismerhetik meg a cementgyártás rejtelmeit.

„Különleges év nekünk ez a mostani. A tavalyi kihagyás után végre ismét megrendezhetjük
egyik kedvenc közösségi programunkat, ami nagyon közel áll a szívünkhöz. Gyerekeknek
mutathatjuk meg, miért jó mozogni, ráadásul miért jó csapatban együttműködni, közösen
élményt gyűjteni. Emellett pedig 2021-ben ünnepeljük 10. évfordulónkat, amit szeptember
17-én egy jubileumi Nyílt Nappal is különlegessé szeretnénk tenni” – mesélte el a részleteket Zadravecz Zsófia, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Fenntarthatósági és
marketingkommunikációs igazgatója.

Az eseményt Szentlőrinc és Királyegyháza települések önkormányzatai és a LAFARGE Cement Magyarország Kft. közösen szervezik, a PSN Zrt. és Kör-idő szakmai támogatásával.

Szeptember 17-én tehát ismét megmozdul a cementgyár, a szervezők várnak mindenkit
szeretettel. További információk ide kattintva olvashatók.

(x)

Hirdetés