Hirdetés

Szkrjabin műveinek megszólaltatásával, Bogányi Tibor vezényletével, Szabó Marcell zongoraművész és Váradi Marianna szoprán énekes, valamint a Pannon Fesztiválkórus közreműködésével kezdi meg új évadát a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ).

Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója a zenekar pécsi sajtótájékoztatóján közölte: az együttes idén idén és jövőre rangos hazai és külföldi szólistákkal, klasszikus és kortárs szerzők műveinek megszólaltatásával és innovatív magyar fejlesztéssel megújított vonóshangszerekkel áll a pécsi, budapesti és a külföldi hangversenytermek színpadára.

A Refrén címet viselő évad kapcsán kiemelte: szeptembertől jövő év nyaráig a komolyzenei örökzöldektől a friss kortárs művekig színes lesz az elhangzó zenei paletta, a színpadon pedig a hegedű, a brácsa, az oboa, az ének, a hárfa, a zongora és a cselló világklasszisai tolmácsolják majd a műveket.

[su_quote]A nemzetközi szólisták közül a sajtóanyag szerint fellép Alissa Margulis, Antoine Tamestit, CIara Dent-Bogányi, Lidia Friedman, Eri Nakamura, Xavier de Maistre, Olli Mustonen, Sung-Won Yang.[/su_quote]

Az évad fellépései közül Horváth Zsolt kiemelte: az együttes az elmúlt évekhez hasonlóan idén is felállhat a bécsi Musikverein színpadára, de folytatja bérletes sorozatát a Müpában, fellép a Pécsi Nemzeti Színház zenés produkcióiban, és Horvátországban, Eszéken is újra találkozhatnak vele hagyományos karácsonyi koncertjén.

Méltó – így a halottak napján adandó, karácsonyi, újévi és húsvéti – ünnepi hangversenyek és igényes gyerekkoncertek is lesznek, ezen felül régiós díjmentes utazást és gyerekbelépőt kínál a zenekar az évad során – sorolta az igazgató, hozzáfűzve: Pannonicum-sorozatukban nem feledkeznek el a 18 év alattiakról, hiszen ők – ahogy tavaly – idén is térítésmentesen foglalhatnak helyet a nézőtéren.

Bogányi Tibor vezető karmester – aki az évadban féltucat koncerten dirigálja a muzsikusokat – azt mondta: igyekeztek színes repertoárt összeválogatni, a darabok között pedig lesznek igazán nagy kihívást, nehezen játszható, nagy magas művészeti tudást igénylők is.

E művek autentikus megszólaltatását is segíti, hogy a PFZ teljes vonós hangszerparkján megvalósította a pécsi születésű, mára jelentős nemzetközi karriert magáénak tudható Várdai István csellóművész és Tóth Károly hangszerész mester innovációját, a hangszer átalakításával is járó, úgynevezett TOVA-rendszert – számolt be róla az igazgató.

Az évad során Baráti Kristóf és Kelemen Barnabás a magyar zeneszerzők két világhírű alakjának állítanak emléket. Előbbi maratoni vállalkozásként Bartók Béla összes hegedűre írt darabját adja elő egy estén, míg Kelemen Barnabás a Magyar klasszikus zene napján Ligeti Györgyre emlékezik, míg Balog József zongoraművész Prokofjev mellett a Flört sorozat egyik koncertjén Gershwin zongoraművészetébe nyújt bepillantást.

A karmesterek között Bogányi Tibor vezető mellett Vass András állandó karmester, Eötvös Péter, Keller András, Hontvári Gábor, Andrij Jurkevics, Howard Williams és Hamar Zsolt is dirigálja a zenekart.

A nemzetközi művészek sorába lép szólista szerepbe a zenekar négy muzsikusa, Solymosi Péter trombitán, Deák Márta hegedűn, Gárdai Viktória fuvolán, az Év zenekari művésze, Murin Roman pedig oboán lesz hallható a Brandenburgi versenyek című koncerten.

Idén a zenekar gyerekeknek szóló programsorozata is új eseményekkel bővül: a kismamáknak Hrubi Zsuzsanna zeneterapeuta vezetésével Pocaklakó program indul.
Első alkalommal szerveznek fiataloknak a Mathias Corvinus Collegium Vitaakadémájával együttműködésben nyilvános vitaestet Könnyűzene versus komolyzene címmel, melyen többek között Beck Zoli, a 30Y frontembere lesz a vita döntnöke.

Az együttes Hangszerszelídítő című tehetségtámogató programjának keretében Deák Márta koncertmester vezetésével hangszeren tanuló iskolásokkal folytatnak műhelymunkát a PFZ muzsikusai.

A zenekar a zenebarát családokra gondolva kínál lehetőséget azoknak a gyerekeknek, akik még nem tudják végigülni a koncerteket: a szombat esti Pannonicum-hangversenyek idején az Öko-Kuckó kreatív kézműves játszóházában játszhatnak a kicsik pedagógusokkal, amíg a szülők, nagyszülők zenét hallgatnak a nagyteremben.

AA régióból a Busz Rent támogatásával díjmentes buszos lehetőséget biztosítanak a Pécsre utazó zenebarátoknak – olvasható a zenekar sajtóanyagában.

További részletek a zenekar honlapján ide kattintva olvashatók.

Hirdetés