Respekt: 5 éve küzdenek a régió bajbajutottjaiért a pécsi mentőkutyások

Hirdetés

Pécsi Mentőkutyás Egyesület 2016-ban kezdte meg működését, és bár az első év – saját bevallásuk szerint – döcögősre sikerült, hála lelkes és jól felkészült tagjaiknak, aktív önkénteseik létszáma mára elérte a 12 főt. Jelenleg 8 kutyával dolgoznak, melyekből 7 nemzetközi mentőkutya-vizsgával rendelkezik. Éves szinten akár 20-25 riasztást is kapnak, ilyenkor a hivatásos készenléti szervekkel együttműködve igyekeznek a bajba jutottak segítségére lenni. Görgey Éva alelnök és Heil Ádám egyesületi titkár válaszoltak kérdéseinkre az ötödik „születésnap” alkalmából. 

– Egy évben körülbelül hányszor segítenek, milyen típusú eseteknél?

– Mivel helyi, megyei és régiós szinten is riaszthatók vagyunk, így a területi lefedettségünk végett nem ritka, hogy évente akár 20-25 riasztást is kapjunk. A katasztrófavédelem és a rendőrség is tudja használni az egyesület tagjaiban és kutyáiban rejlő tudást, és mivel eredményes, aktív részvételünkre is mindig tudnak számítani, így ez a szám évről évre nő. Legtöbbször otthonról eltűnt vagy elveszett idősek, illetve öngyilkossági szándékkal eltűnt emberek felkutatásában kérik a hivatásosok a segítségünket. Kutyáinkkal körülbelül fél óra alatt, akár 4 hektár erdős, bokros területet is hatékonyan át tudunk kutatni. Az ebek segítségével így ki tudunk zárni területeket, és le tudjuk rövidíteni a kutatás idejét.

– Csak kutyákkal dolgoznak, vagy egyéb módon is segítenek? 

– 2018-ra már a régióban először B, azaz emeltszintű rom- és területkutató kutyával is rendelkezett az egyesület. Mára pedig már oda jutottak, hogy a kutyavezetőkön túl műszaki és technikai eszközöket is alkalmazó, kutyával nem rendelkező tagjaik is vannak, ami szintén egy nagyon fontos része egy-egy sikeres bevetésnek.

Görgey Éva, Heil Ádám, és Ginger

– Volt már példa valamilyen nagy sikerre a kutatások során? 

– Sajnos az eddigi riasztásunk során megtalált eltűntek többségén már nem tudtunk érdemben segíteni. Egy közelmúltban történt esetet tudnék viszont említeni, ami tavaly decemberben, Nagybaracskán történt. Egy idős, demens bácsit kerestünk a téli hidegben, aki otthonról tűnt el. A helyi polgárőrök segítségével hipotermiás állapotban, de élve megtaláltuk őt. Ennek nagyon örültünk, habár később értesültünk róla, hogy sajnos tüdőgyulladást kapott és a kórházban elhunyt. Sokszor az eltűnések és a bejelentés, illetve a riasztáshoz való vonulás között eltelt idő igen nagy. A kutyák segítségével tudjuk ezt az időt csökkenteni, de sokszor ez sem elég a sikeres életmentéshez.

– Mit érdemes tudni a Mentőkutya Világbajnokságról, amire készülnek

– Ginger egy 6 éves golden retriever, a régióban az egyetlen mentőkutya, mely rendelkezik emelt szintű rom- és területkutató vizsgával is. Idén lehetőségünk volt részt venni vele a mentőkutyák „mestervizsgáján”, az Ausztriában megrendezett Mission Readiness Testen is. Ezen a kutyának és vezetőjének 24-36 óra alatt 3 különböző területet kellett átkutatnia, és egy imitált hőlégballon-baleset sérültjeit megtalálni, nappal illetve éjszaka is. A kutyavezetőket emellett tesztelték GPS-használatból, kutyaelsősegélyből és különböző váratlan problémák megoldásából, amik egy esetleges bevetés során előfordulhatnak. A szimulált bevetés során a kutyát és vezetőjét különböző stresszhelyzetnek, fizikai és pszichés megterhelésnek teszik ki a megoldandó feladatok alatt. Görgey Éva és Ginger nevű kutyája ezen a bevetési teszten nagyszerűen helyt állt: 7 eltűnt személyből 6 sérült személyt sikerült megtalálni és kimenteni. A nagyon erős nemzetközi mezőnyben, Magyarországról 5 kutyavezető-páros vett részt. Nemrég kaptuk a hírt, hogy a szeptemberi Mentőkutya Világbajnokság, ahová Gingerrel sikeresen kvalifikáltunk, a pandémiás helyzet miatt sajnos elmarad.

Képek forrása: Pécsi Mentőkutyás Egyesület Facebook

Hirdetés