Hirdetés

Sok-sok remek szakember alapos munkájának hála készült el idén a pécsi Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) legújabb – a városlakók szociális helyzetét és az itt működő intézményrendszert is figyelembe vevő – verziója, melyről január 24-én tárgyal majd a közgyűlés. Vincze Csilla, a Nevelők Háza Egyesület ügyvezetője beszélt lapunknak a rendkívül komplex, több mint 400 oldalas anyagról.

Az esélyegyenlőség olyan általános alapelv, melyre a hazai jogszabályok alapján minden településnek törekednie kell, ezért az aktuális társadalmi helyzetre szabott HEP megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy az önkormányzatok a lehető legsikeresebben lépjenek fel az olyan problémákkal szemben, mint például a szegénység, a szegregáció, a nemek szerinti diszkrimináció, a nem akadálymentes közösségi közlekedés, vagy a korai iskolaelhagyás – hogy csak néhányat említsünk azon tényezők közül, melyek a negatív megkülönböztetés következményei lehetnek.

Mint megtudtuk, a Belügyminisztérium követelményei alapján öt célcsoportra vonatkozóan kellett megfogalmazniuk intézkedési terveket a szakembereknek:

mélyszegénységben élők és romák, gyermekek, idősek, fogyatékossággal élők, valamint a nők helyzetét és egyúttal esélyegyenlőségi mutatóit vizsgálták a dokumentum készítői.

– A HEP mindig ötéves időszakra szól, aminek a felénél felülvizsgálja az önkormányzat, mi valósult meg a megfogalmazott intézkedési tervek közül, illetve minek a véghezviteléhez van szükség további lépésekre. Az előző program még hatályos 2023 végéig, azonban az nincs összhangban a Belügyminisztérium 2021. júniusában közzé tett módszertani útmutatójával, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy a költséghatékonyság érdekében már most elkészítteti azt az aktuális verziót, melyben friss demográfiai adatok és egyéb statisztikák publikálása mellett arra fókuszáltunk, hogy a helyzetelemzés és az újonnan megfogalmazott intézkedési tervek tartalmazzák a helyi specifikációkat – fejtette ki Vincze Csilla.

Hozzátette, rengeteg munka előzte meg a dokumentum véglegesítését: a készítők több online találkozón és személyes fórumon vettek részt, felmérést, majd úgynevezett SWOT- analízist végeztek, rengeteg energiát fektettek abba, hogy az új HEP mentén később az önkormányzat valóban segíteni tudjon az arra rászorulóknak. Az anyagban nem csupán a jelenlegi állapot leírása szerepel, de fejlesztési javaslatok, különböző pályázati lehetőségek mentén is helyet kaptak benne. Mindemellett pedig a szinergiára is odafigyeltek, amit minden helyi és országos fejlesztési dokumentum, koncepció és stratégia tekintetében vizsgáltak – emelte ki.

– Fontos, hogy végig olyan helyi szakemberekkel dolgoztunk együtt, akik évtizedek alatt óriási tudásanyagot gyűjtöttek össze tevékenységük során, így az egyes munkacsoportokba csakis az adott területhez igazán értők kerültek be. Természetesen a témák között sok az átfedés és a hasonló megoldandó kihívás, így remekül összhangba tudtuk hozni a csapatok feladatait és eredményeit. Az úgynevezett intézkedési terveket ők dolgozták ki, ezeket kell majd az önkormányzatnak tovább kezelnie. A folyamatos monitoring érdekében pedig reményeink szerint megalakul majd egy HEP Fórum, ami rendszeres találkozókon egyeztet és monitorozza a HEP-ben megfogalmazott intézkedési tervek megvalósulását. Nehéz kiemelni a témák közül néhányat, hisz mind ugyanannyira fontos, de megemlíthetném a lakhatási szegregáció mérséklését újabb szociális városrehabilitációs beavatkozásokkal, megfelelő helyi lakáspolitikával- és gazdálkodással, vagy a közösségi közlekedésben való esélyegyenlőség megteremtését. Hozzáteszem, minisztériumi elvárás az is, hogy a teljes lakosság profitálhasson a programból – mondta végezetül Vincze Csilla.

Az emberi jogok nem fakultatívak, avagy szabadon választhatók

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász is kivette a részét a hatalmas munkából, erről Besenczi Zsolt igazgató beszélt lapunknak. Mint mondta, jótékonysági szervezetként ők mind az öt célcsoporttal kapcsolatba kerülnek mindennapi tevékenységük során, de a HEP összeállításakor elsősorban a mélyszegénységben élők és romák helyzetével foglalkozó munkacsoport feladataiban vettek részt.

– A munka során intézkedési terveket alakítottunk ki és a sikeres megvalósítás érdekében összefésültük, milyen erőforrásokkal, infrastruktúrával és önkéntes, valamint tárgyi kapacitással rendelkeznek a városban a szociális szférában aktív szereplők. Ez segíti annak felismerését, mivel tudnak hozzájárulni például a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásához vagy a romák foglalkoztatáshoz való hozzáféréséhez. A HEP minket is támogat abban, hogy még inkább ki tudjuk venni a részünket az esélyteremtésben: például milyen pályázatokra érdemes odafigyelni, ezeket miképpen tudjuk hatékonyan igénybe venni. A járványhelyzet, az ormánsági jégkárok, a szomszédban dúló háború alatt azt láttuk, hogy összefogással a karitatív szervezetek sokkal többet tudnak elérni, ugyanezt tapasztaltam most, mikor sok-sok csapat fogott össze az egyenlőség érdekében. A célunk mindezzel az, hogy az általunk ellátottak lehetőségeit javítsuk – vélekedett Besenczi Zsolt.

[su_note note_color=”#a1e5cf” text_color=”#161515″]Összhangban az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség Előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény, a helyi esélyegyelőségi programok elkészítésének szabályairól és az esélyegyenlőségi mentorokról szóló 2021.06.30-án módosított 321/2011. (XII. 27.) Korm. rendelete alapján megjelent, a Belügyminisztérium „Módszertani útmutató a helyi esélyegyenlőségi programok elkészítésének szempontjaihoz és a program felülvizsgálatához” c. dokumentum szerint átdolgozva, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Esélyegyenlőségi Programban rögzíti az esélyegyenlőség érdekében szükséges feladatokat. Az program elfogadásával Pécsett érvényesíteni kívánják az egyenlő bánásmód, és az esélyegyenlőség biztosításának követelményét; a közszolgáltatásokhoz történő egyenlő hozzáférés elvét; a diszkriminációmentességet; a szegregációmentességet; valamint a foglalkoztatás, a szociális biztonság, az egészségügy, az oktatás és a lakhatás területén a helyzetelemzés során feltárt problémák komplex kezelése érdekében szükséges intézkedéseket.[/su_note]

A teljes anyag ide kattintva érhető el. 

Hirdetés