Hirdetés

A múlt héten elmaradt, most még többen csatlakoztak az eredetileg a pécsi Művészeti Gimnázium Szakgimnázium és Technikum által szervezett akcióhoz. Péntek reggel az Ifjúság útjától egészen a Mária utcáig szerveződnek élőláncba a pedagógusok, és a velük szolidarító szülők, diákok, érdeklődők, hogy ismét felhívják a figyelmet az oktatás helyzetére. 

Folytatódnak a tanárdemonstrációk: a pécsi köznevelési és felsőoktatási intézmények oktatói október 21-én, péntek reggel 7 és 8 óra között ismét megmozdulnak, ezúttal élőláncot szerveznek abból a célból, hogy kifejezzék, miért szeretnek és miért érdemes tanítani.

Az eseményre nem csak a tanárokat várják, a diákok, szülők, érdeklődők jelenlétére is számítanak, akik támogatják ügyüket.

A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy a pártpolitikai és egyéb közösségek jelvényeit mellőzzék.

Inspirációkat is adnak a készítendő táblákhoz, molinókhoz: a tanároknak, hogy miért szeretnek tanítani, az érdeklődőknek, szülőknek, diákoknak, hogy mit kaptak, mit tanultak a tanároktól, miért hálásak nekik, milyen eredményeket értek el közösen.

A szervezők azt is hangsúlyozzák, hogy kiállásukat a járdán, a forgalmat nem zavarva valósítják meg.

Az élőlánc a 30-as Ifjúsági úti buszfordulójától a Mária utcában található Janus gimnáziumig több kilométeren áll majd.

Íme az október 21-i programterv:
  • 7.00–7.15 – gyülekező az adott szakaszon, az érkezők terelése
  • 7.15–7.45 – élőlánc
  • 7.45 – a program vége
A helyszín szakaszokra, utcákra, támogató intézményekre bontva:
  • Ifjúság útja a Klinikák buszfordulótól a PTE BTK-ig (Koch Valéria, Babits, Cserepka),
  • Ifjúság útja a PTE BTK-tól az Alkotmány utca kezdetéig (PTE, Éltes),
  • Az Alkotmány utca kezdetétől az Alkotmány utcai körforgalomig (Deák, Mezőszél, Pedagógiai Szakszolgálat),
  • Az Alkotmány utcai körforgalomtól a Kodály Zoltán utcai zebráig (Pécsi Művészeti, Kodály Kollégium, Baranya Alapfokú Művészeti),
  • A Kodály Zoltán utcai zebrától a Kodály Zoltán utcai körforgalmon és a Klimó György utcán a Barbakánig (I-es Gyakorló, Kodály Óvoda, Kertvárosi Óvoda),
  • A Barbakántól az Esze Tamás utcán át és a Janus Pannonius utcán a Csontváry Múzeumig (Leőwey, Mátyás),
  • A Csontváry Múzeumtól a Mária utcán a Janus Gimnáziumig (Janus, Belvárosi, Széchenyi).
Az élőlánc szervezésében az alábbi intézmények oktatói vesznek részt:
  • Baranya Alapfokú Művészeti Iskola
  • Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pécsi Tagintézmény
  • Pécsi Belvárosi Általános Iskola
  • Pécsi Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Sportiskola, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum
  • Pécsi Éltes EGYMI Ökoiskola
  • Pécsi Kertvárosi Óvoda
  • Pécsi Koch Valéria Iskolaközpont
  • Pécsi Kodály Zoltán Kollégium
  • Pécsi Kodály Zoltán Tagóvoda
  • Pécsi Leőwey Klára Gimnázium
  • Pécsi Janus Pannonius Gimnázium
  • Pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskola
  • Pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskola
  • Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
  • Pécsi Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma és Technikuma
  • PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium
  • PTE Deák Ferenc Általános Iskola
  • PTE 1. Számú Gyakorló Általános Iskola
  • Pécsi Tudományegyetem

Az eseményről további részletek ITT találhatók.

Hirdetés