19 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapA NER sötét ügyeiA NER SÖTÉT PÉCSI ÜGYEI - új rovatot indítunk

A NER SÖTÉT PÉCSI ÜGYEI – új rovatot indítunk

Négy évvel ezelőtt vette át a pécsi önkormányzat vezetését az ellenzéki koalíció. Péterffy Attila választási programjának fontos eleme volt az átvilágítás és az elszámoltatás, külön honlap is indult ennek dokumentálására. Az ügyvédekből, közgazdászokból, szakértőkből álló csapat 2019-ben kezdett el dolgozni a NER pécsi ügyeinek feltárásán. 

Azóta

  • 34 ügy keletkezett; 
  • 25 feljelentés történt; 
  • 2,5 milliárd forint az elkövetési érték;
  • 360 millió forintnyi magánvagyont zárolt a hatóság a különböző nyomozások során.

Ezeknek az ügyeknek a végkimenetele azonban ma Magyarországon sokak szerint nem csak azok megalapozottságán múlik. A hatóságokat gyakran éri az a kritika jogászok, ellenzéki politikusok, és a független sajtó részéről, hogy bizonyos esetekben a NER érdekeinek megfelelően végzik tevékenységüket. 

A következő hetekben, hónapokban cikksorozatban, külön aktába, A NER SÖTÉT ÜGYEI rovatba gyűjtve mutatjuk be a feltárt pécsi ügyeket. 

Bevezetőként röviden összefoglaljuk, hol tart a pécsi átvilágítás és elszámoltatás, de azt is bemutatjuk, milyen akadályok gördülnek az igazságszolgáltatás elé.

JELENLEG

  • 7 pótmagánvádas ügy van bíróság előtt;
  • 2 ügy függőben van, azaz a megszüntetett nyomozás után az önkormányzat még eldöntheti, indít-e pótmagánvádas eljárást;
  • 2 közvádas per zajlik.

Fontos: számos ügyet összevonva, egy ügyként kezel a bíróság, így a fenti összesen 11 ügy valójában jóval többet takar.

Definíciók:

Közvád: amikor a magyar állam (az ügyészség) vádat emel.

Pótmagánvád: Ha a hatóságok elutasítják vagy megszüntetik a nyomozást, és az azt követő panasz is eredménytelen, akkor a sértettnek lehetősége van arra, hogy hatvan napon belül pótmagánvádat nyújtson be, amiben a sértett képviseli a vádat a bíróság előtt, azaz az ügyészségi szakasz kimarad.

Az alábbiakban röviden bemutatjuk a Fidesz-éra azon ügyeit, amelyekben jelenleg eljárás zajlik..

Közvádas ügyek

Zsolnay-shop, a furcsán működő márkabolt, elkövetési érték 13.7 millió forint: A működtetés a boltosnak jó biznisz volt, az önkormányzati tulajdonban lévő ZSÖK-nek kifejezetten rossz.  

Aktor Kft., elkövetési érték 20,5 millió forint: Tao-támogatást igényeltek, jogosulatlanul.

Pótmagánvádas ügyek

Három az egyben a PVH-ból: 

  1. A gyanúsan olcsón értékesített hotel, aminek a vételára sem folyt be, elkövetési érték 100 millió forint. A vételárat a Pécsi Vagyonhasznosító korábbi ügyvédjének – aki egyben egy fideszes országgyűlési képviselő ügyvédje – letéti számlájára fizette meg a vevő, azonban a pénz az ügyvédtől sosem került az eladóhoz.
  2. Egy másik eltűnt ügyvédi letét, elkövetési érték 50 millió forint: szintén ingatlanvásárlás, de itt a PVH lett volna a vásárló. Az adásvétel meghiúsult, a pénz eltűnt.
  3. A volt központi menza területe a Fidesz által támogatott korábbi vezérigazgató élettársa családtagjaihoz került, potom pénzért. Elkövetési érték 120 millió forint. (A telek később az átvilágításnak köszönhetően visszakerült a cég tulajdonába.)

Furcsa eltűnések a PSN-nél, elkövetési érték 240 ezer forint: A 2019-es választások után pár nappal merevlemezek és adatok tűntek el a városi sportcégnél, amit addig a Fidesz volt polgármesterjelöltje, Vári Attila vezetett. Vári később besétált a rendőrségre pár merevlemezzel, de még csak tanúként sem hallgatták meg az eljárás során.

Gumiabroncsok a családi cégtől, elkövetési érték 30 millió forint: Fideszes országgyűlési képviselő unokatestvérének rokona irányította a Tüke Buszt Zrt-t a Fidesz-éra jelentős részében. A Tüke-vezető családi érdekeltségétől számolatlanul jöttek az önkormányzati céghez a gumiabroncsok, a beszerzési szabályokra fittyet hányva.

Vásárolgatás a letétbe érkező parkolási pénzekből: A PVH-s ügyekben is érintett Fidesz-közeli ügyvéd a Biokom parkolási bírságokból származó bevételeit ügyvédi letétben gyűjtötte. Nem tudta kivárni az előírt féléves elszámolási időszakot, hanem addig onnan vásárolgatott.

Megszaladt a tolla valakinek a Zsöknél, elkövetési érték 47 millió forint: tárlatvezető szoftver 900 ezer helyett 29 millióért, túlárazott kamerarendszer, és mobilapplikáció. Értelmetlen és felesleges 4 éves, mintegy 270 milliós rádióreklám-keretszerződés.

Táblák túlárazva, kölcsön nem létező cégnek, elkövetési érték 70 + 40 millió forint: A Tettye Forrásháznál alig több mint három év alatt közel 70 millió forintot fizetett ki a munkagödrök körüli közúti elterelést biztosító táblákra. Az átvilágítást követően a munkaterületi táblák biztosítása és kihelyezése évi 30 millió forintról először 6 millió, majd 2 millió forintra csökkent. A Tettye olyan cégnek adott kölcsön pénzt munkabérekre, amit azért hoztak létre politikai nyomásra, hogy kicsinálják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt-t. Az ügylettel több probléma is volt, például hogy az említett cég nem volt bejegyezve. A vád hűtlen kezelés.

Szentgyörgyi a bíróság előtt, elkövetési érték két ügyben 31 millió forint: Hűtlen kezelés a vád a volt PVH-vezérrel szemben, a bíróság két ügyet összevonva tárgyal. Az egyik lényege, hogy a volt igazgató élettársa sógorának cégét választották ki egy munkára, ez a cég aztán milliókat kaszált úgy, hogy az igazgató nem állított ki teljesítés-igazolásokat. A másik pedig egy vállalatirányítási szoftver beszerzéséről szól, amit szinte semmire nem használtak, mivel el sem készült, de kifizették.

Előkészítés alatt lévő ügyek

Drága saját konditerem, tízmilliók szűrésre haveroknak, elkövetési érték 22,5 + 40 millió forint. A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. – előző vezetése alatt – havonta 30 ezer forintért adta bérbe, majd időszakonként ennek többszöröséért, óránként 20 ezer forintért bérelte vissza a Hullámfürdő konditermét. A városi sportcég túlárazott és csak részben teljesített szerződések alapján fizetett ki tízmilliókat a korábbi vezérigazgató és üzlettársai érdekeltségébe tartozó cégnek.

“Médiatanácsadás” a fideszes háttérembertől. A Pécsi Kommunikációs Központba évekig számlázott be egy ismert fideszes háttérember cége, havi közel 3 millió forint értékben. Az átvilágítás során kiderült, a teljesítést valójában nagyrészt az önkormányzati cég munkavállalói végezték el.

Akadály akadály hátán

Számos ügyben nem tudtak pótmagánvádas eljárást indítani az önkormányzat által megbízott ügyvédek. Dr. Bodnár Imre, az átvilágító csapat vezetője lapunknak elmondta, a hatóságok a nyomozás során gyakran átminősítették a cselekményt, így annak a továbbiakban nem az önkormányzat vagy annak cége lett a sértettje, az eljárás megszüntetése után ezért nem tudtak a pótmagánvád eszközéhez nyúlni.

Amit sikerült visszaszerezni

Csaknem 500 millió forintnyi követelést nem sikerült több mint 10 évig érvényesítenie a városi vagyonkezelő korábbi vezetőinek. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés volt a gyanú. Az ügylet részleteit a pécsi önkormányzati cégek átvilágítását végző szakértők derítették fel, és sikerült köddé válása előtt a félmilliárdos ingatlanvagyont is megszerezni. Az eljárás végül a vagyon visszaszerzése miatt megszűnt.

A városháza alatti kávézót annak NER-közeli bérlője ingyen kapta meg a Fidesz-időszakban – derítette ki az átvilágítás. Nem indult eljárás az ügyben, mert a “vállalkozó” azóta piaci alapú bérleti díjat fizet a helyért.

A Szabadság utcai egykori menza fillérekért megszerzett telkét az elindult eljárás nyomán visszaadták a Pécsi Vagyonhasznosítónak.  A 2018-ban 1,14 millió forintért elherdált, majd nehezen visszaszerzett telket a jelenlegi városvezetés 200 millió forintos értéken értékesítette.

Amiből lehet még bevétel: a Volvo-per

A Páva-féle önkormányzatnál fel sem merült, hogy a korrupciógyanús Volvo-ügyben polgári jogi igénnyel kellene fellépni a károsult Tüke Busznak. A Péterffy-érában a cég 606 milliós kártérítési igényt jelentett be, és károsultként vett részt a megindult, és tavasszal másodfokon folytatódó bírósági eljárásban.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő