Hirdetés

Gőzerővel halad az egykori Misina Étterem épületének és környezetének fejlesztése. A munkálatok közben ma lakossági bejárást biztosított az önkormányzat, így az előzetesen regisztrált pécsiek bejárhatták az egész terültet. Aki lemaradt a lehetőségről, az videónknak köszönhetően egy virtuális sétán vehet részt most!

Lakossági bejárás ide vagy oda, a Misina-tető projekt kivitelezője nem állt le a munkával a mai napon sem, amikor a lakossági bejárás első turnusával – ezzel a csoporttal tekintette meg a helyszínt Péterffy Attila, Pécs polgármestere is – elindultunk, hogy megnézzük, hogyan áll a fejlesztés, mindenfelé szorgos kezeket láttunk. Tulajdonosaik festettek, betonoztak, csavaroztak – egy szóval: dolgoztak!

Péterffy Attila polgármester az első turnussal együtt vette szemügyre a területet

Első ránézésre ugyan még klasszikus építési terület hangulata volt a Misina-tetőnek, azonban a Pécsi Városfejlesztési NKft. vezérigazgatója, Csúcs Zoltán a bejáráson részt vevőknek elmondta, hogy a tervek szerint november végére mindennel elkészül a kivitelező, utána már csak a műszaki átadás és a használatba vételi engedélyeztetés lesz hátra.

Az 1,2 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló fejlesztés teljes egészében a pécsiek akarata szerint történik, hiszen a még 2020-ban meghirdetett ötletbörzén beérkező javaslatokból választotta ki a szakmai zsűri azt a három elképzelést, amelyekből aztán koncepciótervek születtek, és amelyeket később lakossági szavazáson versenyeztettek meg. Mivel az Aktív Misina és a Családi Misina terv fej-fej mellett végzett a szavazáson, végül ezt a két koncepciót dolgozták össze. Ennek eredményeként az év végétől egy olyan megszépült és megújult Misina-tetőpont várja majd a város lakóik, amely az aktív kikapcsolódást kedvelőknek és a családosoknak is kedves hely lesz.

Még festékes dobozok és fóliák vannak itt, de hamarosan kerékpárosokat és túrázókat kiszolgáló bolt lesz

A mai „nyílt napon” jelenlévő pécsieknek először egy rövid munkavédelmi oktatást kellett meghallgatniuk, aztán Csúcs Zoltán vezetésével indult az épület bejárása. Ami már most látványos, hogy az egykori étterem körüli burkolatok megújultak, és a mellette lévő hangulatos padok is helyükre kerültek már. Az épület négyszintes, legalul egy alagsori résszel. A most még sötét területtel sok munkája volt a kivitelezőnek, ugyanis a régi, romos épület falaiban jelentős volt a vizesedés. Statikailag is meg kellett erősíteni az objektumot, de erre már a tervezéskor felkészültek a szakemberek.

Ha valaki nem tudott már regisztrálni a bejárásra, itt tud egy virtuális sétát tenni a munkaterületen:

Az alagsort az Aktív Misina koncepció szellemében alakítják ki. A tervek szerint ez egy olyan része lesz az épületnek, amelyben zuhanyzók, mosdók, öltözők kapnak helyet, illetve zárható öltözőszekrények is. Az elképzelés szerint egy regisztrációt követően lesz arra lehetőség, hogy ezt a szekciót bárki nyithassa majd, így gyakorlatilag a nap 24 órájában áll a túrázók, bringások, futók rendelkezésére.

Egy szinttel feljebb alakítanak ki egy kerékpáros szervizpontot, amely akár boltként is funkcionálhat majd, a bicajosokat és a túrázókat kiszolgálva. A majdani üzlet mögötti részen irodák, vizesblokkok, egy kisebb rendezvénytér – ahol akár születésnapokat, gyerekzsúrokat lehet tartani –, valamint a tv-torony felőli oldalon egy kávézó kap helyet, hatalmas üvegfelületekkel, rengeteg fénnyel.

Az első emeleten egy nagy közösségi teret alakítanak ki, ahol már méretesebb rendezvények is helyet kaphatnak, de akár kiállítások, konferenciák helyszínéül is szolgálhat a jövőben. Innen lehet kimenni egy amolyan körteraszra, amelyből egy impozáns lombkoronastégre sétálhatnak át a Misina-tető látogatói. A stég még csak most készül, de máris látszik, hogy különleges látvány tárulhat a rajta sétálók elé.

A negyedik szint a tetőterasz lesz. Csúcs Zolán elmondta, hogy nagyon kellett arra ügyelni, hogy ne terheljék túl a födémet, így a tetőnek nagyjából az egyharmadát lehet majd csak használni, a többit elzárják a látogatók elől. Ezzel kímélik az épület szerkezetét, és télen, a tv-toronyról lezuhanó jégdarabok sem fognak gondot okozni. Épp emiatt, a jéghullás veszélye okán nem lehetett napelemeket telepíteni a tetőre, azonban a fűtést így is elektromosan oldották meg egy hőszivattyús rendszerrel. Ez télen fűteni, nyáron pedig hűteni fogja a komplexumot.

A még épülő lombkoronastég igazán különleges látványosság lesz

Az 1,2 milliárdos fejlesztés természetesen nem csak az épület megújításáról szól, hanem annak környezetéről is. A Családi Misina koncepció mentén haladva a kávézótól nem messze, a szabadban lesz egy minden igényt kielégítő játszótér, amelyen egyszerre akár 50 gyerek is jól érezheti magát, de a felnőttekre gondolva kültéri fitneszgépeket is telepítenek a helyszínre. Igazán különleges látványt nyújtanak majd a lombkoronastég szerkezetéről lelógatott kosárhinták.

A Misina-tetőpont fejlesztése tehát nem áll meg egy pillanatra sem, így év végére már el is készül a város legnagyobb megújulásán áteső épülete.

A projekt neve: TOP-6.1.4-15-PC1-2022-00005 „Misina tető fejlesztése II. ütem”

Hirdetés