16 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapZöldZónaÁllatbarátHontalan állatok világnapja: a pécsi négylábúak mentőangyalai mesélnek az örökbefogadásról

Hontalan állatok világnapja: a pécsi négylábúak mentőangyalai mesélnek az örökbefogadásról

A világnapot 1992 óta tartják és a célja, hogy felhívja a figyelmet az utcára kitett négylábúak és a kedvtelésből tartott állatok túlnépesedésének problémájára, a menhelyek zsúfoltságára, valamint az állatvédők munkájának fontosságára. Ebből a nemes alkalomból lapunk Pécsett és környékén ártatlan kis életeket mentő önkénteseket keresett fel, hogy az örökbefogadás szépségeiről meséljenek. 

Ezzel a cikkel természetesen az a szándékunk, hogy a fontos világnap alkalmából a házi kedvenc adoptálását népszerűsítsük, melyet mindenkinek előnyben kellene részesítenie, vagy legalább számításba vennie, mielőtt kisállatot vásárol. Egyetlen kérdést tettünk fel minden felkeresett állatvédőnek:

Miért érdemes adoptálni?

Bach Zsóka nyilatkozott a Pécs Környéki Állatmentő Alapítvány részéről. Mint mondta, számára sok előnye van az örökbefogadásnak, hisz hosszú évek óta mentik az állatokat társaival. Kiemelte például, hogy

Érdemes elgondolkodni rajta, mivel ha belegondolunk, két életet is megmentünk: a kiválasztott állat helyére mehet egy még mentésre váró

– fogalmazott. Hozzátette, ezek a négylábúak sokkal érzékenyebbek, ragaszkodóbbak, meghálálnak minden apró törődést.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy a szervezetük gondozásába kerülő állatok teljes orvosi vizsgálaton esnek át, chipet kapnak, szűrve, oltva, parazita-mentesítve vannak, a félévesnél idősebbek még ivartalanítva is. Ezzel szemben sajnos a neten, vásárban, szaporítóknál, magukat tenyésztőnek valló szaporítóknál az alapvető dolgokat sem kapják meg az állatok, de pénzt kérnek értük. Természetesen nem mindenkinek való az állattartás, így legyen vásárlás, ajándék vagy örökbefogadás, mindenki jól gondolja át, hiszen sok-sok évre választ társat – mondta végezetül.

A Pécsi Morpheus Állatmentő Alapítványtól Feleki Anitát kerestük fel, aki nyilván szintén azt emelte ki, hogy az adoptált állatok rengeteg szeretet adnak, illetve rendkívül hálásak, mivel rossz körülmények közül jönnek. Emellett szerinte rendszert is visznek életünkbe, felelősségre tanítanak, társak és barátok, mindig mosolyt csalnak az ember arcára, remek társává és tanítójává válhatnak egy gyereknek. Hozzátette, sok-sok szuper dolgot csinálhatunk egy házi kedvenccel: sportolás, túrázás, munka…

Királyi életet él munkatársunk kedves, örökbe fogadott macskája

– Hogy miért fogadjunk örökbe? Mert rengeteg önzetlen szeretetet tudnak adni az adoptált állatok, minden testi-lelki bajunkra gyógyírt jelentenek. Mert megtanulunk mellettük embernek maradni. Azért, hogy megtanítsuk gyermekeinknek a törődés, gondviselés, felelősség fogalmakat. Olyan érzéseket váltanak ki belőlünk, melyeket embertársaink nem képesek okozni. Mert semmit sem várnak cserébe a szeretetünkért. Az sem érdekli őket, hogy a gazdájuk jómódú vagy szegény, palotában él vagy szerény viskóban. Egy a fontos számukra: hogy mindig ott legyen mellettük. Anatole France írta: „Amíg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik” – vélekedett Dezső Kármen a Baranyai Radikális Állatvédő Alapítványtól.

Alig várják a menhelyen élő kutyák, hogy szerető családba kerüljenek

Fertály Katalin nem egyesületi tag, magánszemélyként küzd a bajba jutott állatokért. Megkeresésünkre a következőket mondta:

[su_quote]Sajnos az állatvédelemben a legnagyobb probléma a helyhiány, mert sok megmentendő, rossz körülmények között tartott állat van Magyarországon. Mivel kevés a hely, rengeteget közülük nem tudunk elhelyezni. Ha örökbe fogadsz, akkor nem csak azt az állatot mented meg, aki hozzád kerül, hanem azt is, aki az ideiglenes befogadónál vagy az állatvédőnél a te kutyusod helyére megy. 1 lépésben 2 ártatlanon segítesz. Hazánkban egyre többször kerül szóba az ebadó bevezetése. Azt mondják, hogy a mentett állatokra, akiket úgy fogadtak örökbe, ezt nem fogják kiróni, így egy ilyen kutyus tartása akár olcsóbb is lehet, mint a tenyésztőtől vásárolt eb finanszírozása. Emellett általában szívósabbak, bizonyos betegségekkel szemben ellenállóbbak, mint az agyon tenyésztett, fajtatiszta társaik. Utóbbiaknál sajnos előfordulnak bizonyos genetikai deformitások, amik adott betegségre hajlamossá teszik őket. Egy keverékkutyánál sokkal kisebb az esély arra, hogy egy ilyen örökletes genetikai betegség esetleg felüti a fejét. Nem utolsósorban, azért fogadj örökbe, mert egy rossz körülmények közül mentett állat egész életében emlékezni fog arra, hogy honnan jött, és mindig hálás lesz neked, amiért megmentetted az életét![/su_quote]

Ezt a – most már – elkényeztetett tengerimalacot is állatmentőktől adoptálta egy kollégánk

Kihez lehet fordulni, ha örökbe fogadnánk?

Pécsett több olyan szervezet működik, akik állatok megmentésével foglalkoznak. Ezek a már említett Pécsi Morpheus Állatmentő Alapítvány, a Pécs Környéki Állatmentő Alapítvány, a Hachiko Állatvédő Egyesület és Menhely, a Baranyai Radikális Állatvédő Alapítvány, a Kulturált Állattartásért és Tiszta Környezetért Egyesület, valamint a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület. Mindegyikük szívesen fogad önkénteseket, adományokat, gyakorlatilag mindenfajta segítséget is.


Ajánljuk olvasóinknak azt a korábbi cikksorozatot is, melyben arra hívtuk fel a figyelmet, miért érdemes régóta menhelyen élő, esetleg idősebb állat örökbefogadását is megfontolni. Persze reménykedünk, hogy az akkor bemutatott szőrmókok már mind szerető családra leltek. A széria első része IDE KATTINTVA olvasható, a másodikért pedig IDE KATT. A harmadik rész ITT elérhető, a negyedik pedig ITT. Az utolsó, ötödik epizód ITT olvasható.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő