Hirdetés

Január 22-én ünnepeltük a magyar kultúra napját, melynek apropóját az adta, hogy 1823-ban – idén éppen kétszáz éve – ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc a nemzeti imádság, a Himnusz kéziratát. A jeles évfordulóra szerte a világban – természetesen Pécsen is – megemlékeztek. 

Az alkalomhoz méltóan városunkba az 50. születésnapját ünneplő Muzsikás együttes érkezett, akik a Kodály Központban adtak hangversenyt január 22-én. Az est két vendégművésze Kacsó Hanga Borbála népdalénekes és Balogh Kálmán cimbalomművész volt. Az egybegyűlteket előtte Zag Gábor, Pécs kulturális ügyekért felelős alpolgármestere köszöntötte.

Íme képgalériánk a telt házas koncertről.

[su_note note_color=”#e5c9a1″ text_color=”#161515″]Az 1973-ban alakult Muzsikás Magyarországon az egyik legnépszerűbb, külföldön pedig a legismertebb magyar népzenei együttes. Az ország kulturális nagyköveteinek tekinthetők: elsőként sikerült elfogadtatniuk a világban a magyar népzenét mint önálló, minden más műfajjal egyenértékű zenei stílust. Jelen vannak mind a folk-, népzenei és világzenei fesztiválokon, mind komolyzenei koncerteken. Neves komolyzenei szólistákkal, kamaraegyüttesekkel, kórusokkal és szimfonikus zenekarokkal lépnek fel itthon és külföldön. A nagy hangversenyek mellett rendkívül fontosnak tartják a legkisebbeknek tartott rendszeres gyerektáncházat és az összevont rendhagyó iskolai ének-zeneórákat. Számos díj és kitüntetés birtokosai.[/su_note]

Hirdetés