18 C
Pécs
vasárnap, május 12, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldHivatalosan is lemondott Novák Katalin

Hivatalosan is lemondott Novák Katalin

A leköszönő államfő ma tájékoztatta döntéséről az Országgyűlést – írja a 24.hu.

Novák Katalin szombat délután jelentette be távozását, miután február másodikán kiderült: a tavalyi pápalátogatás alkalmából kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, K. Endrének, akinek nemcsak tudomása volt arról, hogy az intézmény igazgatója több gyereket is molesztált, de hamis vallomást is írt az egyik fiatal nevében. K. Endrét kényszerítés miatt ítélték börtönre, de az államfőnek köszönhetően kegyelmet kapott.

Hamarosan Varga Judit volt igazságügyi miniszter is lemondott képviselői mandátumáról, miután a kegyelmi döntés érvényességéhez az ő ellenjegyzésére is szükség volt. Később volt férje, Magyar Péter Facebook-posztban mondott le állami társaságokban betöltött pozíciójáról, majd több éles kritikát megfogalmazott a kormányról és a jelenlegi rendszer működéséről.

Az ügy kirobbanása után csaknem egy héttel szólalt meg Orbán Viktor miniszterelnök. A kormány nevében alkotmánymódosítást nyújtott be a parlamentnek, mely ellehetetlenítené, hogy a jövőben kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén az elkövető elnöki kegyelmet kaphasson. Közben kiderült, az Orbán család céges ügyvédje védte a bicskei pedofil igazgatót.

Novák Katalin volt köztársasági elnökként egyébként élete végéig megkapja államfői fizetését, amely jelenleg 4,6 millió forint havonta, és minden évben automatikusan emelkedik a bruttó átlagkereset-növekedéssel megegyező mértékben – közli a lap.

  • Az állam emellett biztosítja a méltó lakhatását is, ha igényt tart rá.
  • Ezen kívül élete végéig megilleti a személyes autóhasználat, a rendőrség biztosítja a sofőrt.
  • Jár neki még egy háromfős titkárság, és kiemelt egészségügyi ellátás.
  • Lesz éves kerete, amit tetszés szerint oszthat szét a neki szimpatikus szervezetek között.
  • A külföldi hivatalos programjaira első osztályon utazhat repülőgépen és vonaton egyaránt, továbbá használhatja a kormányvárót is, csak különgépet nem vehet már igénybe.

Itt olvashatók legfrissebb cikkeink a botránnyal kapcsolatban.

https://www.pecsma.hu/hirzona/magyar-peter-a-pecsi-szallal-is-rendelkezo-volner-schadl-ugyrol-beszelt/
https://www.pecsma.hu/hirzona/rogannak-mennie-kell-nem-tesz-jot-a-fidesznek-a-ketharmad-magyar-peter-beszelt/
https://www.pecsma.hu/hirzona/balog-zoltan-puspokot-korabbi-minisztert-sejtik-a-pedofil-ugyben-hozott-kegyelmi-dontes-mogott/
Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő