Íme, az újdonsült okosórák!

Hirdetés

A világhírű cég az új okostelefonok mellett új okosórákkal is előrukkolt, mai cikkünkben ezen termékeket fogjuk bemutatni. Az okosórák iránt érdeklődőknek mindenféleképpen érdemes lesz velünk tartani, hiszen rengeteg érdekességet fogunk megismertetni az olvasókkal. Lássuk ezeket!

A legnagyobb és legfényesebb

Az Apple Watch Ultra tökéletesen leírható ezekkel a jelzőkkel, hiszen minden eddiginél nagyobb és gyönyörűbb kijelzőt kapott. Eredetileg arról lehetett hallani, hogy Apple Watch Pro néven kerül majd forgalomba ez a darab, azonban a megjelenése cáfolta ezeket a pletykákat. 

Az azonban tény, hogy egy feltűnő, aránylag méretes okosóráról van szó. Tokja 49 mm-es, mely szintén nem titulálható túlságosan kicsinek enyhén fogalmazva. A kijelző pedig a gyártó kommunikációja szerint is az eddigi legjobban sikerült fejlesztés.

További információkért érdemes ellátogatni az Okosóra Blog Apple Watch Ultra okosóra szekciójához, ahol minden részlet megtalálható a készülékkel kapcsolatban. Azt viszont itt is mindenképpen meg kell említeni, hogy a burkolata titánból készült. Ez kölcsönöz neki robosztus, mindent elsöprő, tekintélyt parancsoló megjelenést. 

Az óra megjelenítője pedig csaknem teljesen a fedlap széléig ki lett hozva, így remekül kihasználta a rendelkezésre álló helyet az Apple. 

Az elérhetőbb variáció

Természetesen az Ultra a prémium vásárlókat igyekszik megcélozni, így érdemes megtekinteni a jobbára átlag felhasználóknak szánt Apple Watch Series 8 készüléket is. Ez ugyan nem sokban különbözik az előző szériától, de a belsejében már a legújabb S8 processzor dolgozik. 

Ennek köszönhetően pedig rendkívül gyors és letisztult működésre számíthatunk, ahogyan azt már az Apple-től megszokhattuk. Ezen felül persze számos új funkció is elérhető, mint például a hőmérséklet-érzékelés vagy az ütközésérzékelés.

Ha pedig a használati időt szeretnénk felturbózni, akkor lehetőségünk van ultra energiatakarékos üzemmód kiválasztására is. De a testhőmérsékletünket is képes megmondani az Apple egyik legújabb okosórája, méghozzá úgy, hogy viselet közben 5 másodpercenként nézi meg ezt az adatot. Így tudja a lehető legpontosabb információt szolgáltatni. 

Ezen felül a szenzora is új, mely akár 4-szer gyorsabban képes mérni a mozgást, mint az elődei. A töltésen sem kell sokat aggódnunk, hiszen energiatakarékos módban 36 órán keresztül is használható.

A legolcsóbb változat

Amennyiben az újdonságok közül kiválasztható belépő terméket keressük, akkor az Apple Watch SE lesz az ideális választás. Az óra belsejében ugyanúgy az S8-as processzor végzi a számításokat, így a sebességre itt sem lehet majd panaszunk. Azonban itt a testhőmérsékletet mérő funkció nem elérhető, így ha ezt választjuk, akkor be kell érnünk enélkül.

Az Apple új okosóráival nem lehet mellényúlni, hiszen biztosan mindhárom kivitel kiváló választás. A döntéshozatalban az igényeink és a pénztárcánk szabhatnak határt, hiszen ebben lehetnek különbségek. Egy a lényeg, egyik készülékkel sem járunk rosszul!

(x)

Hirdetés