Hirdetés

A tervek szerint 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.

A szervezők az MTI-vel közölték: a két hét múlva csütörtökön kezdődő esemény hat napjára összesen több mint százezer látogatót várnak, a kiemelt napokon – szombaton és vasárnap – pedig 40-45 ezer érdeklődőre számítanak.

A messze földön híres, évről évre egyre több programmal bővülő rendezvény keretében a látogatókat elsősorban folklórműsorokkal szórakoztatják, így néptánccsoportok fellépésével, busócsoportok bemutatóival, táncházakkal, gyerekprogramokkal várnak mindenkit az év hagyományosan legnagyobb helyi ünnepére készülő mohácsiak.

Az újdonságokkal kapcsolatban megosztották: vasárnap délelőtt az újmohácsi révnél látványfőzéssel, zenével „kínálják” a vendégeket a tradíciónak megfelelően csónakokkal a szigetről átkelő busócsoportok, míg a délszláv zenével kísért mindennapos táncházak egy részét esőbiztossá tették: a borzas bundába bújt faálarcosok a mohácsi piac fedett részén is mozgásra hívják az érdeklődőket.

A gyerekeknek koncerteket tartanak szombaton és vasárnap délelőtt a Kossuth Teátrum színháztermében, míg a Duna partján közelmúltban létesült Selyemgyár Kulturális Negyed rendezvénytermében is lesznek programok; pénteken például az Anka bál keretében sokaclány-szépségversenyt is tartanak.

További újdonság, hogy a PajtaKult hálózat keretében megnyílik a KultúrKikötő Mohácson, ahol néprajzi előadásokon, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a látogatók, míg a Szent János Hotelben helyi gasztronómiai különlegességeket is kóstolhatnak a Mohácsra látogatók.

A busójárás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnapon tartják meg. A busók február 19-én kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén.

A látogatók várhatóan ezen a napon és szombaton lesznek a legtöbben.

Őket már a délelőtti óráktól népművészeti- és kézműves vásárral, busómaszk- és folklórkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, ételkóstolóval, tamburazenekarok koncertjeivel, néptánccsoportok előadásaival várják, miközben a több mint kétezer maskarás lépten-nyomon felbukkan a látogatók között szerte a belvárosban.

Annak érdekében, hogy a busójárás az első pillanattól az utolsóig valódi élmény legyen mindenki számára, szervezők – ahogy mindig – idén is azt kérik a csecsemőkkel vagy három év alatti gyerekekkel érkezőktől, hogy vegyék figyelembe: a rendezvényen sok szempontból fokozott óvatosságra van szükség.

Szombaton és vasárnap várhatóan komoly tömeg alakul ki a belvárosban, folyamatosan zúg a busók és látogatók kezében a kereplő, a kolomp. A feldíszített lovas kocsik, traktorok és más járgányok is közlekednek az emberek között, míg a máglyaégetésnél nagy a füst, amelyet a hatalmas tüzet körülállók belélegezhetnek, valamint parázs és pernye is szállhat a ruhájukra, bőrükre. Babakocsit a tömegbe bevinni kifejezetten veszélyes, hívták fel a figyelmet.

https://www.pecsma.hu/hirzona/hamarosan-itt-a-mohacsi-busojaras/

A részletes program itt található.

Hirdetés