Hirdetés

Szép hagyomány vette kezdetét karácsonyra készülve az elmúlt években, és idén újra elindul a pécsi betlehemi menet! Advent utolsó vasárnapján együtt kísérhetjük Máriát és Józsefet a belvárosban.

A menet december 18-án indul a Magtár Látogatóközponttól 15.30-kor (gyülekező három órától), az egybegyűltek a Szent István tér – Ferencesek utcája – Széchenyi tér útvonalon kísérik és követik a szent párt – osztotta meg honlapján a Pécsi Egyházmegye.

A júdeai Betlehemben szállást kérő Máriát és Józsefet jelmezbe öltözött fiatalok személyesítik meg – gyermekükkel, Jézussal csak arra várnak, hogy idén karácsonykor is beköltözhessenek az emberek szívébe.

A rövid séta során a szereplők három állomáshelyen (a székesegyház déli kapujánál, a ferences templomnál és a Széchenyi téren) a Szentírásból vett részletekkel – angyali üdvözlet, József álma, a kisded születése – idézik fel a karácsony éjszakáján történteket.

Az énekszóval, zenével kísért adventi ájtatosságra minden pécsit várnak!

Képeink a korábbi évek meghitt eseményeiről.

A program az Advent Pécs 2022 rendezvénysorozat részeként a Pécsi Egyházmegye, a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség és Pécs Város Polgármesteri Hivatala közös rendezvényeként valósul meg.

Hirdetés