Hirdetés

Haladéktalanul meg is kezdik a munkát.

A rendkívüli aszályhelyzet és az energiaárak mezőgazdaságban okozott következményeinek kezelését szolgáló kormányzati intézkedések meghozatala érdekében „aszály veszélyhelyzeti operatív törzset” alakít a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa területének csaknem fele szenved a csapadék hiányától, hazánknak pedig történelmi szárazsággal kell szembenéznie.

Július közepére az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki.

„A búzánál elkönyvelt mintegy 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány az Alföldön és Közép-Magyarországon a területek jelentős részén lényegében megsemmisült, és a tartós vízhiány most már a dunántúli régiók termését is fenyegeti” – idézik a minisztert.

Nagy István kiemelte, az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és alig tudtak kaszálni.

Az Agrárminisztérium becslése szerint az aszálykárral sújtott, a kárenyhítési rendszerben bejelentett összes terület nagysága elérheti az 1 millió hektárt a szántóföldek tekintetében – áll a közleményben.

A mezőgazdaságot sújtó katasztrofális aszályhelyzet és az energiaárak következményeinek kezelése érdekében az „aszály veszélyhelyzeti operatív törzs” haladéktalanul megkezdi a munkáját a kihívások és a gazdák nehézségeinek leküzdése érdekében.

 

Hirdetés