Hirdetés

A TOP-6.3.2-16-PC1-2017-00001 azonosító számú, Zöld kapu projektnek köszönhetően tavaszra megújul a Hungária utca – Nagy Jenő utca – Petőfi utca által határolt terület.

A fejlesztéssel a környék a Szigeti városrész kedvelt szabadidő eltöltésére alkalmas terévé válik majd, ahol a lakók együtt élvezhetik az új közösségi park nyújtotta előnyöket, valamint a parkolók fizikai környezetének rendezése is megtörténik.

A terület közlekedésre szervezett téregyüttesként működött eddig jelentős parkolási felületekkel. Burkolt felületei, zöldfelülete, illetve utcabútorai megújításra szorulnak. A tervezési folyamatnál Pécs városvezetése kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a revitalizációra szánt területet a helyi lakosok majd egy új közösségi parkként használják – természetesen a parkolási lehetőségek megtartásával.

A projektben új gyalogos sétányok és járdák, valamint pihenő felületek valósulnak meg, fejlesztik a közvilágítást, új padokat, utcabútorokat helyeznek ki, a parkolóhelyeket is fejlesztik, elektromos autótöltőt telepítenek, egy árusító pavilont is építenek, valamint egy közvetlenebb összeköttetést alakítanak ki az Őz utca felé. A fejlesztés során tehát jellemzően a meglévő gyalogos felületek akadálymentes sétányként újulnak meg, a meglévő szórt és néhol szilárd burkolatú parkoló egységes, szórt burkolatot kap majd. Az útszakaszok megmaradnak az autós és kerékpáros forgalomnak, viszont mindenhol új burkolat díszíti majd a területet.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata köszöni mindenki eddigi együttműködését, viszont most a lakók türelmét kéri még a kivitelezés meghosszabbítása miatt. Az elmúlt időszak változékony időjárása sajnos befolyásolta a kivitelezés tervezett ütemezését, így a projekthez kapcsolódó munkálatok időtartama előreláthatólag meghosszabbodik. A kivitelezési munkálatok szempontjából kedvezőtlen időjárás a burkolatok helyreállítását hátráltatta, így várhatóan 2024. márciusában kerülhet sor a megújult park és parkoló teljeskörű átadására. Az óvoda előtti terület és a parkolók átadása tervezetten előbb tud megvalósulni majd.

Pécs városvezetésének kérésére a kivitelezést végző vállalkozó mindent megtesz annak érdekében, hogy a munkálatok a legkisebb mértékben zavarják az ott élők és a közlekedők mindennapjait. Törekednek arra, hogy a területet szakaszosan újra visszaadhassák a forgalomnak, és hiszik, hogy a végeredmény hosszú távú előnyökkel jár majd mindannyiunk számára.

A TOP-6.3.2-16-PC1-2017-00001 azonosítószámú, „„Zöld kapu” projekt keretében, Magyarország Kormánya megbízásából az Európai Unió támogatásával készült.

Hirdetés